a csönd robaja ébresztett föl
a szív dobaja ébresztett föl
tízszer száz kovács pörölye az üllőt
tízszer száz vihar mennyköve a földet
a szív dobaja ébresztett föl
a csönd robaja ébresztett föl
árnyékom az üldözőm utólért
vándorút
kegyetlen kupola fölöttem
lent araszolva én
lépek
két mozgó oszlopon
kővé nehezülő két lábamon
váltogatom a jobbot meg a balt
nekibuzdulva és elsúlyosodva
a rettenetes napsütésben
rossz tükörként megismétel árnyékom
a halhatatlanság-kereső király vagyok
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
halálommal halálomat ha túlélem
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
olyat-e hogy test szerint is az maradok aki voltam
vagy burkomat elhajítod s átültetsz valami másba
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
idegenebbül nézek majd egykori magamra
mint levedlett bőrére a kígyó
mint elpattant farkára a gyík
mint kihullott tollára a sas
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
érzékeim kötnek magamhoz
érzékeim nélkül mivé leszek
MILYEN HALHATATLANSÁGOT ADSZ NEKEM
lesben áll a délután a délután a sivatagban
a délután a sivatagban bekerít a délután
hurkot vet rám a délután a délután a sivatagban
a délután a sivatagban foglyul ejt a délután
megvallat a délután a délután a sivatagban
akiket megnyúzattam haragomban
a húsig-csontig hámozottak
érezték volna ha túlélik
ily mezítelennek magukat
akiket gőzölgő véres
állatbőrökbe varrattam azokra
forrottak rá csonthéjakként a bőrök
ahogy reám fajtám gyalázata
fül ha volna itt kiáltásmeghalló
kiáltanék
kő voltam
ág voltam
virág voltam
NEM TUDTAM
kő vagyok
ág vagyok
virág vagyok
őz lettem
párduc lettem
ÉREZTEM
őz vagyok
párduc vagyok
embernek születtem
királynak születtem
Gilgamesnek születtem
TUDTAM
ember vagyok
király vagyok
Gilgames vagyok
HALANDÓ VAGYOK
megkérdezném a szótlan eget
mindent lát mindenütt ott van
kerge juhokként kerengünk
veszett kosokként öklelőzünk
megkérdezném a szótlan eget
céljaink mögött látott-e célt
értelmünk mögött látott-e értelmet
életünk mögött látott-e életet
amikor falakat rakattam
összeszorított foggal éltem
korbáccsal keltem korbáccsal feküdtem
vagy az emberség vagy a fal
előbb a fal azután az emberség
előbb a fal hogy emberség lehessen
egyetértésnek hallottam a sóhajt
igenlésnek a fogcsikorgatást
éljenzésnek hallottam a jajt
„ne nézz az arcába igázd le”
nem láttam meg hogy elrohadtak
bélpoklosok királya vagyok
romokat építünk
hús kövérje csömörig
kéj kövérje undorig
borvedelés ökrendésig
hatalomvágy hányásig
vadaskertembe fogott oroszlán
gyapjas sörényű gyönyörű
körbejárt behúzott farokkal
nem evett
halomba hordott lódögök közt
nem ivott
hűvös vizű kútforrások közt
éhen-szomjan döglött
dacból
fenségesen
ítéletmondó az emberfia
törvénytáblák helyett
választásaival dönt
egytagú kiáltás múltból jövőbe
CÉDRUS
földet éggel összekötő híd
CÉDRUS
tagadások közt kemény állítás
CÉDRUS
támasz a sápadt kétség ellenében
CÉDRUS
a mindig-jelen oszlopa
CÉDRUS
Enkidu jaj Enkidu hol van
még az imént testét megfoghattam
még az imént testét átkaroltam
eget-földet rendítő birokban
meghallgattam a por beszédét
ember voltam mielőtt por lettem
ember húsa voltam mielőtt por lettem
Samas fénylő pányvát dobott
fénylő pányvák a sugarak
a sugarak a sugarak
hurkot vetettek az égi bikára
elbotlott a fekete nap
sárból lettünk
ujjabegyével gyúrt szoborrá
lelkét lehelte Aruru belénk
és Irkalla hívására
megint sárrá leszünk
fölébredő elalvó szobormásunk
álomtükre az életünk
nem kérdi a mezők liliom ami végre él
kérdésektől meg-nem-törten éli liliomsága színeit
bennünka színek elsápadnak
hiábavaló kérdések pörölye zúzza meg életünket
újév ünnepének sípja szól
utcára kirajzik a nép
lányok-fiúk tüzes homlokára
fonnak virágkoszorút
miért örül oly fennen az ember
hogy múlik az idő
hogy születik az idő
nincs lélegzetvételnyi pihenésed
elalszol fölébredsz
meghalsz újraszületsz
KEREKÉT PÖRGETI
mókus a kalitkában
hiszi előre iramodik
EGYHELYBEN ROHAN
nyithatatlan börtönében
nézd az ember büszke homlokát
tükör benne istenek tükröződnek
templom hófehér kőfala gondolat
istenség lakik a homlokcsont mögött
de ágyékát elfedezi az ember
félbehagyott ágyékát elfedezi
állatokhoz visszahúzó ágyékát elfedezi
melled dombját meztelenné meztelenítsd
ágyékodat fedd föl
Istár szajhája
én vagyok az uruki csődör
aki feledést
nyers mámorban keres
eressz be két karod kapuján
emlőid közé liliommezőkre
eressz be két combod kapuján
a jajgatástól perzselt
a lángoló megégető tűzparazsas erdőbe
szeretkeztem Istár papnőivel
abból legalább átok nem fakadt
ha termő asszonyba szórtam magom
szült sorsom-újraélő fiakat
rikkant a lakodalmi
nép járják a táncot
szomjas a vőlegény
éhes a menyasszony
halotti tort ülnek a nász előtt
méz csurran el az asszony combja közt
de fúlánkos az anyaméh
anyaméh-fúlánkos a méz
halál-fúlánkos a megszülető
tavasz gyümölcse
gyász gyümölcse
a kecske iker gödölyéi
egyazon tőgyből szopnak
egyazon tejen növekednek
fehér az egyik
a másik fekete
így táplálja
ugyanaz a beteljesülés
életünket és halálunkat
éjjel nagy hegy belsejében vándoroltam
mikor surran a párduc a fény születését megelőző éjszakában
éjjel minden lépésem egy-egy halál
mikor bőg az oroszlán minden napom egy-egy évezred
éjjel mégsem féltem
mikor huhognak az árnyak tudtam hogy szörnyek laknak ott
mikor a fekete árnyak huhognak tudtam hogy az idő kezdete óta
fél a vadász várják jöttömet
még a legbátrabb is fél mégsem féltem
az igazi félelem a sivatag világossága
amikor semmi nem ijeszt nappal nap éjjel csillagok
sem oroszlán se párduc köröskörül messzire látni
sem a fekete árnyak szörnyeknek hírmondója sincs
mégis dideregsz mégis félek
a jóvátehetetlen napsütésben a jóvátehetetlen napsütésben
patak vizén gázoltam át
patak vizében lakik egyik arcom
folyó vizén gázoltam át
folyó vizében lakik másik arcom
belegázoltam a tenger vizébe
tenger vizében is lakik egy arcom
sivatag homokjában gázolok
sivatag homokjában lakik
soha meg nem születő arcom
rothadt gyümölcsöt szomjúság vándora
eldobtam királyságomat
eldobtam ötször száz rabnőmet
eldobtam tízannyi szolgámat
eldobtam ötször ezer testőrömet
eldobtam tízannyi harcosomat
eldobtam Uruk városát
eldobtam az uruki falat
igazságra szomjúhozom
igazság forrására szomjúhozom
mint aki világgá hajózik
vége-sehol-nincs tengeren
úgy imbolygok én is világgá
a szomjazót körülhullámzó
vége-sehol-nincs sivatagban