This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Kondor Béla: La notte (Éjszaka in Italian)

Portre of Kondor Béla

Éjszaka (Hungarian)

„Hová tetszik menni, fiatalember?"
Ott a Rend, ahol a sötétség.
Az erdő és a víz szélén megy
a közeli part őskori fényű
a fák mikroszkópikus szövevények
és fent a hatalmas éjszaka
elfér bennük, de tollászkodik azért.
Bogár a fényben és a ragacson.
Zümmög egy gép, pici szemei
gonoszul pislognak a magasban.
Még érezni a nappal helyét
lehunyt életünk mozivásznán
és éjszaka van, éjszaka van
hegedű, dob, zongora és ének
valahol ház lehet, benne hordó.

„Mindig az a perc a legszebb perc
mit meg nem ád az Élet..."
A lárma és félelem a Rend.
Böfög a dob, mint egy ember
az ember böfög mint egy dob.
„Hová tetszik menni, fiatalember?"
És hová lettek a villámok?

A fémes vízen fordítva hogy' suhogtak
majd a dörrenés elevenbe vágott később
állt soká az Idő egyhelyben és vigyorgott.
Állt az Isten, állt mögöttük.
„Hová lettek az istenek?"
A gyűlölet az igazi Rend.
Hová lettek, akik már nincsenek?

„Fodor habokból kélt a szél
és tömör felhőben lakott."
Apó kis házban lakott és anyó
tipródott körülte, picinyke manó.
Ugyan hol lehet a rengeteg unoka?
El az erdőbe és soha nem tér haza.
Gombát szedni ment a nagyanyó
és utánahalt rögtön nagyapó.

„Hová tetszik menni, fiatalember?"
Női hang sírva kérdez, ronda hang.
Ott a Rend, ahol a vakság.
Az erdőben sok barna fa van
vastagabb hang morog a túlparton
innen szúnyogszó, halott madárszó
halott papír gyürődik magában
rajta levélszó, énekszó, dobszó
„Három árva sír magában
Egy elhagyott sötét szobában."



Uploaded byP. Tóth Irén
Source of the quotationhttp://irc.sunchat.hu/vers/

La notte (Italian)

“Dove sta andando, giovanotto?”
L’Ordine è là, dove’è il buio.
La vicina riva cammina lungo il bordo
del bosco e dell’acqua, luce primordiale,
gli alberi sono microscopiche strome
ma lassù la notte immensa
ci sta dentro, ma continua a ozieggiare.
Coleottero nella luce e sul mastice.
Un aereo ronza, lassù nell’alto, minuscoli occhi
ammiccano malvaggiamente.
Sullo schermo della nostra vita estinta,
si percepisce ancora la traccia del giorno,
ed è notte, è notte,
violino, tamburi, pianoforte e canto,
forse da qualche parte una casa, una botte.

“Il minuto più bello è sempre quello,
che la Vita non ti concede…”
Il frastuono e la paura sono l’Ordine.
Rutta il tramburo come un uomo,
rutta l’uomo come un tamburo.
“Dove sta andando, giovanotto?”
E dove sono finite le saette?

E come frusciavano sull’acqua metallica,
più tardi il tuono colpiva nel vivo,
a lungo stava fermo il Tempo e sghignazzava.
E Dio stava fermo, fermo dietro di loro.
“Che fine hanno fatto gli Dei?”
L’odio è l’Ordine vero.
Che fine, hanno fatto coloro, che non ci son più?

“Dalla spuma crespata si destava il vento,
dimorava nelle nuvole dense.”
Il nonnino abitava in una casetta e la nonnina
gli sgambettava intorno, nonnina minuta.
Dove sarà mai il nugolo dei nipotini?
Via nel bosco e non torneranno mai più a casa.
La nonnina andò a raccogliere funghi
e il nonnino le morì subito dietro.

“Dove sta andando, giovanotto?”
Voce di donna domanda piangendo, voce nauseante.
L’Ordine è là, dov’è la cecità.
Nel bosco vi sono tanti alberi bruni,
sull’altra riva voce più profonda ruglia,
al di quà, il ronzio delle zanzare, canto estinto degli
uccelli,
carta morta si spiegazza su se stessa,
con voci di lettera, canto, stamburata, adosso
“Tre orfani stanno piangendo soli soletti,
in una stanza buia e abbandonata.”



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap