Petőcz András: Embrace of the Little Woman (A Kicsi Asszony ölelése in English)

Ha megölel engem a Kicsi Asszony,
hátamon mindig a bőröm karistolja,
tán éppen azért, hogy vért fakasszon.

Tépem a húsát, s imádom a testét,
és közben egyre csak a szemébe nézek.
Olyan, mintha szakadékba esnék.

Zuhanás, zuhanás mostanság minden!
Gondoltam, végtelen lesz velem az idő,
s magamat is végtelennek hittem.

De úgy van rendjén, kissé meghalasszon,
miként egy megvénhedt, szomorú lovagot,
ölelve engem a Kicsi Asszony.

When the Little Woman is holding me close,
she is forever scratching the skin on my back,
perhaps to draw out some blood I suppose.
 
I'm tearing her flesh, her body is my bliss,
and all the while I'm gazing, admiring her eyes:
feels like plummeting into an abyss.
 
Fall after fall, of falls there are a few!
I thought that time for me was never ending
and had believed my life eternal, too.
 
But petite mort: that tiny death one faces,
seems only fair when I, like some sad, ageing knight,
have the Little Woman's warm embraces.