This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Vörös István: Kafka unokája

Portre of Vörös István

Kafka unokája (Hungarian)

Márai Sándornak, Kafka első magyar fordítójának

 

Mivel Franz Kafkának 1924. június 3-án sikerült megszöknie a Bécs melletti Kierling Szanatóriumból, nem is őt temették el Prágában június 11-én. Állapota már elsején jobbra fordult, a betegség, mint az üveg nyakából a dugó, eltávozott belőle. Ettől mérhetetlen depresszióba esett, mert úgy érezte, hogy a betegsége az, ami megmenthetné. Amikor Max, vagy épp magyar barátja, Klopstock Róbert megkérdezték tőle, hogy mitől menthetné meg, csak a vállát vonogatta. Érezte, hogy kegyetlen ítélet mondatott ki rá. De másodikán még reménykedve feküdt az ágyában, ám újra jól lélegzett, a fájdalmai elmúltak. A tüdeje belülről kitelt. Figyelte az akadálytalanul áramló levegőt. Mintha egy idegen lélek költözött volna a testébe. Búcsúlevelet írt barátainak, aztán széttépte őket. „Kísértetlakta ház vagyok”, olvasta egy papírcetlin a takarítónő, amikor kiöntötte a szoba szemetesét. Ettől a szövegtől megrémült, nem mert többé abba a szobába belépni, ahol addigra már Kafka nem is feküdt. Július elejére olyan nyilvánvalóvá vált a takarítónő hanyagsága, hogy elbocsátották állásából.

Miféle ítélettől félt Kafka? Hogy az élete, amit eddig élt, véget kell érjen. A haláltól, ami életre ítélte. Megfogta a pulzusát, és elkeseredettem azt suttogta: Elvesztettem az uralmam a halálom felett. Az arca beesett volt, a bőre csaknem sárgás, valóssággal fájt egészségesen dohogó szerveit hallgatnia. Nem volt se itt, se ott. Egy nővér, akinek tetszett a félszeg férfi, könnyes szemmel igazgatta a párnáját és egy könnyű csókot nyomott a homlokára. Azt hitte haldoklik.

A betegségét vesztett beteg harmadikára virradóra kiszökött a szanatóriumból, ahol egyébként sem tartotta volna senki fogva. Az alkalmat az adta, hogy a napokban már jobban lévő ágyszomszédja éjszaka váratlanul meghalt. Bár ők ezt tulajdonképpen így beszélték meg.

Most Franz!, hallotta egyszer csak a kutyaugatásos csendben, és azonnal teljesen éber volt. 

Most!, hallotta még egyszer a szomszéd hangját, aki rögtön rá exitált. A hullát átrakta a maga ágyába, egyik féreg akár a másik, morogta, aztán kimászott az ablakon.

Az ágyszomszéd sírja megtalálható a prágai, új zsidó temetőben. De a rokonai úgy tudják, hogy ő szökött meg. Max Brod az esetet meg is említi egy levelében: „Különös, és mi sem jellemzőbb Franz egész titokzatos életére, melyben a szerénység sem tudta elnyomni a misztikus elemet, hogy halála éjszakáján egy ápolt megszökött a szanatóriumból. Úgy tűnt el nyomtalanul, mintha átváltozott volna egy állattá, így akkor sem vehetnék észre, ha ott lenne a szemük előtt. Franz menekült az elől, aminek mások, én magam is, ha tehetnék, elébe mennének.”

De innentől már csak találgatásokra hagyatkozhatunk a nevét vesztett író további sorsát illetően. Egyesek szerint Galíciába ment, majd onnan tovább Szovjet-Oroszországba. Van olyan, aki New Yorkban látta. Olyan is akad, aki azt állítja, hogy járt a Lower East Side-i lakásán. A polcon ott látta mind a három regényét. De nem szólt neki, hogy ráismert. Az is kiderült róla, állítja Johannes Ursidil, hogy egy kis zsidó szatócsboltban lett elárusító. Az a szenvedélye, hogy az egyre gyarapodó Kafka-irodalmat olvassa. De egyáltalán nincs felháborodva. Örül, olvas, egyetért, olvas, ujjong, olvas. A kedvenc írója William Faulkner és William Golding.

Házasságáról, gyerekeiről nem tudunk. De az egyik unokája állítólag ott volt az öbölháborúban mint pilóta. Az egyik bevetés után a repülőjét az Indiai-óceán felé fordította és messze túl repült a Baktérítőn. Az üzemanyag a kijelzők szerint már rég kifogyott. Mikor egy kis sziget fölé ért, amiről úgy sejtette, hogy nem lakja senki, alacsonyra ereszkedett a géppel, és körberepülte. Nagy füves térségek, egy erdős hegy, egy kicsiny folyó. Elhagyott dokkok, a mólón magányos kutya ugat. A vízen csak egy csónak ring. A csónakban egyenruhás csontváz hever.

A füves terület fölött katapultált, a repülő az óceánba zuhant. Az volt a terve, hogy újrakezd mindent. Azóta róla sem tudunk semmit. De ezzel a semmivel, mint a semmivel általában, már lehet kezdeni valamit.



Uploaded byRacs Marianna Katalin
PublisherJelenkor Kiadó, Pécs
Source of the quotationVörös István: A kéz öt ujja. Jelenkor Kiadó, Pécs 94-96.o.
Publication date

Request a translation

Here and now you can request a translation of this work to another language. We will store your request and show it to the world to fulfill it. We cannot promise anything ... but maybe someone will do the hard work and translate this title for you. If you provide us you e-mail address, then we will notify you whenever someone uploads her/his translation.

LanguageRequests+1
Albanian
Belarusian
Bulgarian
Catalan
Czech
Danish
German
Greek
English
Esperanto
Spanish
Estonian
Finnish
French
Irish
Galician
Ancient Greek
Croatian
Armenian
Icelandic
Italian
Latin
Luxembourgish
Lithuanian
Latvian
Macedonian
Maltese
Dutch
Norwegian
Occitan
Polish
Romanian
Russian
Slovak
Sloven
Serbian
Swedish
Turkish
Ukranian
Yiddish

Send me an e-mail when the translation is ready:


minimap