N. Ullrich Katalin: Onda i sad (Akkor és most in Serbian)

Végül az ember –
ha engedik az égiek,
így-úgy, valahogy –
megbékél a halállal.

Most öltözködöm.
Akkor majd öltöztetnek.
Most beszélgetek.
Akkor majd rólam beszélnek.
Most még járok, nézek.
Akkor majd ők, lábujjhegyen,
s talán könnyes szemmel.
Most nekem fáj.
Akkor majd nekik,
talán…

Naposletku čovek –
ako oni u nebesima dozvoljavaju,
ovako ili onako, nekako –
pomiri se sa preminućem.

Sad se oblačim.
Onda će me oblačiti.
Sad razgovaram.
Onda će o meni razgovarati.
Sad još hodam, gledam.
Onda će oni na prstima
možda i sa suznim očima.
Sad meni boli.
Onda će njih,
valjda...