Nagy László: The cold of blue mountains (Kék hegyek hidege in English)

Kék hegyek hidege ez az alkony,

odvak, völgyek homállyal tömöttek,

lelkem hallja, ahogy a kövekkel

vasalt paták s kerekek pörölnek.

Süvít a világba kitárt ablak,

suhog az égbe a sudár nyárfa,

zöld ruhájú kozmikus menyasszony,

szélverte kondenzcsíkból a fátyla.

Süt a mindenség, szemembe úsznak

csillagok, vérdíjak, tünemények.

Hullt világokkal felcicomázva

állok, a megváltóm: csak az ének.

This dusk is the cold of blue mountains,

of lairs, valleys stuffed full of haze,

my soul is hearing how shod hooves and wheels

pick arguments with stones along the ways.

Whoosh of the window open to the world

swish of a poplar spearing from below:

a cosmic bride, all green her bridal gown,

her veil a con-trail blended by the blow.

The universe burns, in my eyes afloat:

phenomena, bloodwite, a starry throng.

With fallen worlds adorned and primped I stand,

and my only redeemer is the song.