Weöres Sándor: Valse Triste (Valse Triste in Italian)

Hűvös és öreg az este.

Remeg a venyige teste.

Elhull a szüreti ének.

Kuckóba bújnak a vének.

Ködben a templom dombja,

villog a torony gombja,

gyors záporok sötéten

szaladnak át a réten.

Elhull a nyári ének,

elbújnak már a vének,

hüvös az árny, az este,

csörög a cserje teste.

Az ember szíve kivásik.

Egyik nyár, akár a másik.

Mindegy, hogy rég volt vagy nem-rég.

Lyukas és fagyos az emlék.

A fákon piros láz van.

Lányok sírnak a házban.

Hol a szádról a festék?

kékre csípik az esték.

Mindegy, hogy rég vagy nem-rég,

nem marad semmi emlék,

az ember szíve vásik,

egyik nyár, mint a másik.

Megcsörren a cserje kontya.

Kolompol az ősz kolompja.

A dér a kökényt megeste.

Hűvös és öreg az este.

È fresco e vecchio il crepuscolo.

Trema il corpo del sarmento.

A vendemmia finita il canto tace.

I vecchi s’appartano nel covile.

Collina della chiesa nella nebbia,

la lanterna della torre lampeggia,

acquazzoni repentini corrono

cupamente attraverso il prato.

Il canto dell’estate s’estingue,

i vecchi s’appartano nel covile,

è fresca l’ombra, il crepuscolo,

strepita il corpo del cespuglio.

Il cuore dell’uomo si logora.

Una è l’estate, come pure l’altra.

È lo stesso s’è vecchio o nuovo.

Il ricordo è sempre vuoto e gelido.

Gli alberi hanno la febbre rossa.

Ragazze piangono dentro la casa.

Dov’è il colore dalle tue labbra?

le rende blu il freddo della sera.

È lo stesso s’è vecchio o nuovo,

dei ricordi non vi rimane alcuno,

il cuore dell’uomo si logora,

una è l’estate, come pure l’altra.

Strepita la crocchia dell’arbusto.

Suona la campana dell’autunno.

La pruina ha ricoperta il prugnolo.

È fresco e vecchio il crepuscolo.