Fodor András: Fiaskó

Egyszer, még bejáró koromban,

 pár napig akárhova szálltam,

 valahol mindig megtalált

           a vonaton.

 Idősebb volt nálam vagy négy-öt évvel,

 izgékony, barna-vékony,

 hogy mi járatban jött-ment

           nem tudom.

 Mintha ismertük volna egymást valahonnan,

 mondatait nem kezdte el

           nem is fejezte be,

 valami csellel kimódolta mindig,

 hogy szemben ülhessek vele,

 Majd fölpattant váratlanul,

           lerángatva az ablakot,

 élvezte, félig visszanézve rám,

 ahogy a szél szabad fürtjében kavarog.

 Leült megint, elmozduló

           lábával térdem áramozta,

 majd ellentmondást nem tűrőn

     húzott maga után a peronra.

 Magunk voltunk, de ő a kihívó,

 önmaga örvényébe bukva, ideges zavarában,

 nem tudta megtenni helyettem,

    mit nővel addig nem csináltam.

 Eltűnt. Belátva tán, a kiszemelt

 diák másféle mafla,

     még valóban gyerek.

 A testek játékaira

    majd egyszer más tanítja meg.