Szerelem (Hungarian)
Mentünk a templomdomb karéján. Vastag, esőtől vemhes ég csüngött az orgonás felett. A kerékpár nikkelvasát szoritva, gyanutlan ült kezed. Odanyultam. A rebbenő madárszárny menekülő vak riadalommal cikázott, hullt a mélybe. Szakító, visszaránduló mozdulatában egymásba csapódott az igen, a mégse. Aztán csend. Alig mertem odanézni a kék esőköpeny alól felém tapintó szemekig. Csak a villámok erei, az ágak irták tovább a zuhanás kísértet jeleit. * Ütött az ingaóra. Esti fény tollászkodott a székek peremén. A tárgyak labirintusában a félszeg mozdulat nem lelve máshol búcsuzó utat odabukott az ajkad szögletébe. A testek összelobbanó tüzén, a karok, mellek, vállak szövevénye, csukódó mágneskapcsai a szomjuság torokba fúlt szavát ki merték végre vallani. S a rejtve érő formák idegen, örökkön sóvárgott csodája minden izét a hús, a bőr sikos héjába tárta. Gerincem csaknem eltörött a homoru gyönyörben. Hullámzott, szédült alattam az út, hegy, erdő, rét forgott köröttem. De messziről a süllyedő nap nyugalmas ujja megáldott: -Eggyel több, aki szomjuságból fakasztott lángot. Uploaded by | Fehér Illés |
Source of the quotation | http://inaplo.hu |
|
Ljubav (Serbian)
Na obronku crkve smo išli.
Nad jorgovanikom je gusto,
od kiše skotno nebo visio.
Na gvozdenoj hvataljci bicikla
smireno ti je odmarala ruka.
Dotaknuo.
U begu trepteće krilo ptice
slepom zastršenošću krivudala,
u dubinu pala.
U tom njenom ustuknutom,
poplašenom pokretu spajali su se
i da i ipak ne.
Potom tišina.
Jedva sam se usudio dopreti
do ispod plavog kišobrana prema
meni upućenom pogledu.
Tek žile gromova, grane
su beležile dalje
pad sablasnih znakova.
*
Oglasio se sat sa klatnom. Večernje svetlo
je na rubovima stolica tumarao.
Nespretan pokret
u lavirintu predmeta
ne nalazeći drugde put rastanka
prikrao se do prikrajka usana.
U sjedinjenoj vatri tela,
zapleti, zatvarajuće magnetne kopče
ruku, grudi, ramena
konačno su se usudili priznati
u grkljanu utopljenu reč žeđi.
I okus u tajnosti sazrelog, nepoznatog,
odvajkada željenog čuda
u skliskoj ljusci
mesa, kože otkriti.
Skoro mi se slomila kičma
u udubljenoj slasti.
Cesta je ispod mene talasala, u nesvest pala,
oko mene se vrtela šuma, brdo, livada.
Ali iz daljine miran prst sunca
u zalasku još me je blagoslovio:
– Jedan više koji je iz žeđi
plamen stvorio.
Uploaded by | Fehér Illés |
Source of the quotation | http://feherilles.blogspot.com |
|