Fodor András: Poruka (Üzenet in Serbian)

Fájdalmad fekete rengetegében
 mért véded úgy magad?
Pupilládon az ágak rácsa
világod örökös rettegésbe zárja
te önző, gyönyörü vad.

Mert amig van ki szemedbe nézhet,
 önző a fájdalom:
nem figyel csak az áldozatra,
gyönge magányát zsarnokká avatja
a testőr szánalom.

Görcsösen állsz és nem lépsz a mezőre.
 Itt mindig fuj a szél.
És szabadok vagyunk, de te nem érted:
itt örömünk is közös kinból éled.
 Mindenki fél.

U garavoj divljini prepada
 sebe što štitiš toliko.
Rešetka od grana na tvojim zenicama
u večnu strepnju te zatvara
ti samoživo, divno divljakušo.

Jer dok postoji neko ko ti u oči gleda
 sebično je probadanje:
nije samo žrtva promatrana,
nemoćnu samoću stalno prisutno saosećanje
u silnika pretvara.

Zgrčeno stojiš, na livadu ne stupiš.
 Tu uvek duva vetar.
I slobodni smo ali ti ne shvataš:
i naša radost se iz zajedničkog jada javlja.
 Svako čuva svoj strah.