Pethes Mária: Meg kell tudnod

Ne engem keress a nőkben
Meg kell tudnod hogy öltem
habár nem kézzel
de olykor azzal amit tettem
vagy amit megtehettem
volna de mégsem cselekedtem
Meg kell tudnod
hogy iszonyú háborúkban jártam
de jó vitézként álltam térdig
áldozataim vérében és
meg kell tudnod hogy mégis
mikor sziklaként magamra maradtam
borzalmasan féltem mert a homályban
álló szobán veszteségeim szellemhada
vijjogott át és körülvettek és vittek
volna de érted maradtam
Meg kell tudnod hogy legjobban
akkor reszkettem mikor
bölcs lelked tükrében
megláttam ember-arcomat
Ruhámat leszaggattam szemed sem rebbent
mikor sebeim megmutattam
Meg kell tudnod ha bilincsként fonódó kezed
ujjamról lefejtettem és szoknyám mögé nem
bújtattam az igazságot csak a minden tél után
jövő tavaszokra figyelmeztelek
azt is csak azért hogy férfi maradj
és bár sirattam a pillanatot
amit engedtem fényes sínre feküdni
s csak néztem a rajta átrobogó vonatot
tudtam képes leszel megbecsülni
magad és tiéddé lesz majd a világ
egyszer de meg kell tudnod
volt idő mikor léteden kívül az jelentett
boldogságot és semmi más
hogy haldokló Édesem
ágyánál még eszméletében elzokoghattam
amit tegnap Te mondtál
mikor kétségeim súlyával rád omoltam
szeretlek Anyám