This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Pethes Mária: Četrdesetšest redova – za Tamaša Pelija (Negyvenhat sor - Péli Tamásért in Serbian)

Portre of Pethes   Mária
Portre of Fehér Illés

Back to the translator

Negyvenhat sor - Péli Tamásért (Hungarian)

Versekben magasztallak, ajkadra,
hajadra, szemedre büszke jelzőket
találok. Kérkedem: emléked sosem
múlik el. Pedig csak áltatás mindez.

A szó marad fenn, amit füled nem
hallhat már. Te ajtórésen besurranó árnyék!
Hova lesz hajad szabad repdesése,
szemed borostyán izzása, csókod íze?

Mi értelme csökönyösen lépted iramához
igazítani a verssorokat? Elhalt hangod
távoli bizonyság: csak álmaim zúgása
vagy. Hasztalan dolog hirdetni igézeted.

Inkább arról beszélek, hogy a hullott
levelek színében most is szemed és melledre
ömlő véred színét látom. S amíg nyárra
ősz jön, halhatatlanná tesznek a színek.

Átlépted a határt, ahol felbukkan a fény és
felszólítja az árnyékot, jöjjön ki nyughelyéből.

Délelőtt átdőlsz az ablak fénykáprázatán,
felbontod a tüdőmbe jutó levegő színképét:
szivárványatom belélegezlek. Kóborló holdam,
világtalan csillagraj képében követlek. Ott vagy,
a Tóparton, ahol a szél megdönti az olajfákat; hajolnak,
de nem törnek. Látlak egy furcsa felhőjelenségben
és Te is látsz, ahogy mindezt nézem.

Délután lemállik a fénymáz az ablakkeretről,
alámerülsz bennem mint vízbe veszett nyaklánc,
máskor láthatatlan dátum ülsz a fényképeken.
Hallak egy balesetnél összecsődültek sajnálkozó
beszédében, hervadt levelek zizegésében, a szél
táncos füttyében és Te is hallasz, ahogy kimondom:
ez már a huszadik ősz nélküled.

Átlépted a határt, ahol az árnyékból láthatatlan fény
lesz, amit csak a kiválasztottak érzékelnek.

De szó és jel híján is fölismerlek a lépted
nyomába veszett útról, porba veszett
lépted nyomáról, a szélbe veszett porról,
amit az út elnyel mögöttem.

Hívlak Téged a macska óráján, amikor
a fotelben összegömbölyödik az este és
füleli a hársfák mágikus muzsikáját, ha
szív alakú leveleiket kondítja a szél.

Előszólítalak a kutya óráján, amikor
a hajnal sírodat szaglássza és tar
ágakon citerázik a szél: Kelj fel és állj
ki negyvenhat évedért!



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotation http://www.alkoto-haz.hu/negyvenhat-verssor-peli-tamasert/

Četrdesetšest redova – za Tamaša Pelija (Serbian)

U pesmama te celivam, usne, kosu,
oči oholim atributima hvalim.
Razmećem se: tvoja uspomena je
neprolazna. A obmana je to samo.
 
Ostaju reči, koje ti uho više ne može
čuti. Ti preko otškrinuta vrata ušuljajući senko!
Gde li ti izostaje slobodno lepršanje kose,
žar ćilibara u očima, okus poljupca?
 
Kakvog smisla ima stihove tvrdoglavo
sa brzinom tvojih koraka uskladiti? Daleka
stvarnost je tvoj utihnut glas: tek si šum
mojih snova. Uzaludno je tvoj čar oglašavati.
 
Rađe o tome pričam da u boji otpalog
lišća i sad boju tvog oka i krvi šta ti
na grudi teče vidim. I dok nakon leta
jesen stiže, besmrtnim te čini titraj boja.
 
Prešao si granicu gde svetlost izbija i
proziva senku, neka iz skrovišta izađe.
 
Prepodne prekoračiš svetlosnu opsenu prozora,
rastvaraš spektar vazduha šta u moja pluća stiže:
atom duge udišem. U vidu lutajućeg meseca,
oslepljenog roja zvezda te pratim. Tamo si,
na obali Jezera, gde vetar maslinu savija; savijaju se
ali se ne lome. U čudnoj pojavi oblaka te vidim,
a i Ti vidiš, kako sve to promatram.
 
Popodne raspada gleđa svetlosti sa prozora,
u meni poput u vodu palog lanaca potoneš,
drugi put pak na slikama nevidljiv datum si.
Čujem te u govoru ožalošćenih koji su povodom
nesreće okupili, u šumu uvenulih lata, u vedrom
zvižduku vetra i Ti me čuješ kako izgovaram:
bez tebe to je već dvadeseta jesen.
 
Prešao si granicu gde iz senke nevidljiva svetlost
postaje, koju samo izabrani osete.
 
Ali i bez reči i znakova te prepoznajem po cesti
koja se iza tvojih koraka gubi, tvojih u prašini
izgubljenih tragova stopala, u vetru izgubljenoj
prašini, koju iza mene cesta proguta.
 
Zovem Te za vreme mačke, kad
u fotelji veče se sklupčava i čarnu
muziku lipe osluškuje kad vetar
njegove listove oblika srca zatitra.
 
Pozivam te za vreme kuje kad tvoj grob
svanuće njuška i vetar na golim granama
svira. Ustani i istupi u odbranu svojih
četrdesetšest godina.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttps://feherilles.blogspot.rs/

minimap