Sebestyén Péter: C’est la vie (C’est la vie in Romanian)

Nézd! nárciszok nyílnak a nyárban; szívet szédítőn átfonják álmod árnyait az irgalmas időn. Léted lábnyoma, lásd: csillag-csöndes csoda. Megint megragyogja tested tüneményét; hűvösen hint hajnalt, emlék erősebb örömét, öled örök igézetét. Innen mélységbe megyek: megtörök átkot, áldozatot, torz tükörvilágot. Égig ér; lélekhez láng lobban. Halál! hű voltam végig.

Uite! narcise înfloresc în vară; inima ademenind împletesc umbrele viselor tale prin timpul milostiv. Pasul existenţei tale, vezi: minunea liniştei-astrale. Din nou iradiază fenomenul trupului tău; împrăştie fior în zori, bucuria mai puternică a amintirii; farmecul veşnic a poalelor tale. De aici mă las în adâncuri: frâng blestemuri, sacrificiuri, lumea diformă a lumii-oglindă. Până la cer ajunge; flacără s-aprinde-n suflet. Moarte! am fost onest pân-la sfârşit.