Sebestyén Péter: Unsprezece haiku-uri (Tizenegy haiku in Romanian)

Tarkóm bizsereg.

Kerek a hold; bámul, mint

Te, szép gyilkosom.

Rőt, forró ösvény!

Tigris tapossa, mikor

a patakra jár.

Éles fűszálak

fütyülnek és halál-csönd

végtelenedik.

Nyárezüst-harmat

hűsen hullik. Másik út

nincsen. Ég veled!

Dús hegyoldalra

felleg simul. Útját a

gyilkos sem leli.

Szép lovaikon

harcosok várnak. Gondolj

előbb a nyárra.

A jég elolvad

végül. Nem lesz, csak szív és

kín és új tavasz.

Nem a virradat.

Nem kezdődik el semmi.

Nem az éjszaka.

Csak hajnali köd.

Csak ágak recsegése.

Csak álmodod ezt.

Tollát borzoló

madár. Mellézuhanok,

látom: csupa vér.

Por, fasor, kabát

csoszog Isten lakhelye,

Auschwitz felé.

Ceafa-mi furnică.
Luna rond; holbă, ca
tu, bun ucigaş.

Drum roşcat încins!
Tigru-l calcă atunci când
merge la pârâu.

Iarbe tăioase
ţipă şi tihna-moarte-i
neinfinită.

Roua-var’dalbă
cade răcoros. Alt drum
nu e. Rămas bun!

Coasta deasă nor
poartă.Drumu-şi caută
acum tâlharul.

Pe caii frumoşi
cavaleri stau. Cugetă
întâi la vară.

Gheaţa topi-va.
Nu va fi doar inimă,
chin, primăvară.

Nu doar zorile.
Nimic nu se începe.
Şi nici doar noaptea.

Doar ceaţa din zori.
Doar trosnetul crengilor.
Asta doar visezi.

Pasăre pană
zbârlită. Cad lângă ea,
văd: e sânge tot.

Praf, cale, palton
târşâie spre Auschwitz,
casa Domnului.