Szemere Pál: Remény

Szelíden mint a szép esttűnemény,

Lángarcodon kecseddel, mint Auróra,

Mosolyogsz reám, sötét sohajtozóra,

S megenyhül sorsom, a vad, a kemény.

De most nem tűnsz fel nékem, jobb remény,

Fennrévemtől köd, szél, hab messzeszóra,

Faggat, gyötör, remegtet minden óra,

S küzdell keblemben minden érzemény.

Ah jőj, s ringasd el e nagy kínokat,

S Endymionként a szent rózsaberken,

Hagyd, éljek boldog istenálmokat.

S ha lelkem e varázskarból felserken,

Mint kedvesét Chitóne lángjai,

Lepjék orcámat hölgyem csókjai!