Kalász Orsolya: Ruke koje svet znače (világot jelentő kezek in Serbian)

Ahol megérintjük egymást,

mintha a bőrön

tenyérnyi színpad nyílna,

reflektor is a kiáradó hő  -

meleg fénykörébe

lép az, ami lélek

de se nem a tiéd, se nem az enyém,

az, aki csak egymásban

fokozható önmagunk. 

Tudni, hogy így van és nem félni,

miközben bőrünk kockáztat,

ez  világot jelentő kockázat,

tudni, hogy így van és nem félni,

nekünk a vihar szeme,

a legendás egyszemű csönd,

a lelkismeret nélküli csönd,

mély és meghitt,

tehát egy tó is, fölé

eget emelek kezedből

és ahogy csak erővel bírom,

úszom tükrözött felhői közt.

Gde jedan drugog dotaknemo,

kao da se na koži

bina veličine dlana otvara,

i reflektor je razlivena toplina –

to što je duša

u svetlosni krug vreline stupa,

al nije ni tvoja, niti je moja,

to smo mi koji se

međusobno oživljavaju.

Zna se da je tako i ne boj se,

dok naše kože hazardiraju

to je rizik svetskog značaja,

zna se da je tako i ne boj se,

za nas oko vihora je

legendarna jednooka tišina,

tišina bez savesti,

duboka i prisna,

i jedno jezero je iznad kojeg

od tvoje ruke nebo postavljam

i kako mi snaga dozvoljava

među oblacima odraza plovim.