Jász Attila: Kopott falitükör

Ülsz a néma, napsütéses őszben, őszen az adventi Bécsre gondolsz, az elképzelt
kávé ízére egy puccos kávéházban, talán Thomas Bernhard is ott itta mogorván
napi feketéjét. A kellemes hidegre jut eszedbe a kivilágított főtéren. Fűszeres
forralt bor illata, üstökben gőzölgő ételek, itt nem lehetsz magányos, hiába
vagy egyedül. Mégis menekülsz. Egy őszi teraszon ülhetsz csak nyugodtan,
bágyadt napsütésben. Az emlékezet terén a hangszórókból hangos zene szól,
erős reflektorok ontják a fényt. Azt gondolod, tavaszig nem lesz már ilyen
a természetes fény. Szorítod a forró kávéscsészét, nem iszod meg, melegíted
a hűvös emléket magadban. Jeremy Irons tudott még ilyet, nem filmben,
egy ismerős lakásbuliján a tatai forgatás után. A hangzavarban ülni némán
egy sarokban. Pohár borral kezében, hogy ne legyen egyedül. Fáradtan,
szomorúan, de túlzottan jóképűen nézve a szemben lévő, kopott falitükörbe.