Jász Attila: Oblici staranja** (A törődés alakzatai* in Serbian)

(lovagkor)
Lassan gyülekeznek a sötétség hadai bennem. Alig várom már, hogy
megütközzenek végre. Felszabaduljon a vár, bevonulhasson a fény
néphadserege. Hippi angyalokkal. Mindenhová. Pincétől padlásig.
 
 
(agónia)
A gyöngédség legbiztosabb jele, amikor a koszos ablaküvegek között
haldokló legyet kristálycukorral eteted. Rövidítve és boldogabbá téve
tétova agóniáját. Legalábbis így gondolod a múló pillanat bűvöletében.
 
 
(feltámadás)
Sötétséget vérzik a hold. Nem mindenki élő, csak aki már volt holt.
Túlélted, amibe más régen belehalt már. Nézed, csak nézed és rájössz
a teliholdnál: ebbe az álomversbe te most már tényleg belehaltál.
 
*Prágai Tamás és Kovács Lajos emlékének

(doba vitezova)
U meni trupe tame polako se gomilaju. Jedva čekam da se
konačno sudare. Da bi se tvrđava oslobodila i da narodna armija
svetla mogla ući. Sa hipi anđelima. Svugde. Od podruma do tavana.
 
 
(agonija)
Najsigurniji znak nežnosti je kad između prljavih prozorskih stakala
polucrknutu muvu kristalnim šećerom hraniš. Skrateći i usrećivši
njenu nestalnu agoniju. Bar u čaru prolaznog trena tako misliš.
 
 
(vaskrs)
Mesec tamu krvari. Nije svako živ, samo ko je već mrtav bio.
Preživeo si ono u što je neko već davno umro. Gledaš, tek gledaš i
uz pun mesec shvatiš: u toj pesmi sna ti si već stvarno umro.
 
**U spomen Tamaša Pragaija i Lajoša Kovača