Jász Attila: A szürke hatvan árnyalata*

(erődszürke)
Minden erődítmény belső képből fakad. Ahogy minden rend is belső kényszer.
Legyen bár romos, katonai vagy oroszlakta. Nyaranta vagy telenként használ-
ható. Vagy -hatatlan. Boltíves folyosójú vagy olvasatlan üzenetektől pergő
 
vakolatú. Legyen valóságos labirintus, amit másképp kazamatának hívunk.
Legyen kapuján lakat, attól még pontosan tudjuk, milyen lehet belül. Fekete-
fehérben természetesen, hiszen csak álmaink egyre színesebbek mostanában.
 
 
(időszürke)
Igazi akadályt csak az ajtó jelent, ahogy egy-egy emeleten megáll a lift.
Kinyílik-e az ajtó vagy nem. Be akar-e szállni isten. Vagy megunta. Vagy
feladta. Vagy csak szórakozik. Igazi akadályt csak az ajtó jelent. Abban
 
a pillanatban. Mielőtt kinyílna. Mi vagy ki lehet mögötte. És hányadik
emeleten is vagyunk? Igazi akadályt csak az ajtó jelenti. Ahogy becsukódott.
Nem tudni, van-e még emelet. Vagy már indul is visszafelé. A számolás.
 
 
(rozsdaszürke)
Az íróasztal lábait mossa a tenger. Egy kopott halászcsónakot ringat a víz.
Hajókötél tekereg a homokos parton. Beton, vas, kavicsok, kövek, rozsda.
Az idő az élet ura. Az ember eltűnik, bármily fura. Beton, vas, kövek, rozsda.
 
 
* fényadalékok Szamódy Zsolt képeihez