Jász Attila: Kopár sziget

(indulás, nyulak)
A hold már előző délben megmutatja magát. Ébren alszom. Kitakarom
magam, hadd csípjenek a szúnyogok. Remélem, ha már eleget kaptak a
véremből, hagynak aludni. Még sötétben két fekete nyúl gubbaszt ijedten
 
az út szélén, mintha buszra várnának. A mellettük elsuhanó autóban meg négy
másik, álmos, piros szemű nyúl nézi őket. Hajnalban a fák térdig ködben állnak
az út mellett, a látvány miatt. A visszapillantó tükörben kel a nap. Jó kezdet.
 
 
(félút, tenger)
Golyónyomok, üres apartmanok félúton a tenger felé. Óriásfenyők 
fekszenek az átlátszó, türkizkék vízben. Fölöttük halak úsznak el. Fáj
a derekam, csak ketten gyógyíthatják meg. Te vagy a tenger. Együtt
 
úszunk, majdnem meztelenül. Közben fekete bárányként legelészem az
apartman mellett. Mintha nem félnék semmitől. Az ösvény a patak partjára
vezet. Ahol a remete lakik. Én lennék? Lassan hullanak már a levelek is.
 
 
(éjszaka, terasz)
Három pillangó méretű denevér kergetőzik a lámpák alatt. Vacsoráznak.
Egyedül ülök a teraszon. Alszol már. Ujjaim emlékeznek bordáid rajzolatára,
az érintés hiánya bizsereg bennük. A háromból már csak egy denevér bírja
 
velem az éjszakázást. Abba is hagyom, nem jegyzetelek tovább ma. Veszem
a jelet. Mindjárt holnap. Már akkor is velem vagy, ha nem vagy itt. Gyilkoltam
tegnap éjjel. Álmomban. Kopár szigetre látok. Hajnalodik lassan. Lefekszem.
 
 
(isten, veletek)
Sirály ül a lámpaoszlop tetején, az autóút fölött, délután. Az utolsó reggel
mindig euforikus, zálogba mindig ott hagysz valami fontosat a holmidból.
Áldozatot. Ahogy a magányos úszó megérkezik lassan a lakatlan, kopár
 
szigetre. Megkövült lény, ahogy fekszik a vízben. Mögötte még nagyobb,
nyilván az anyja. Holdbéli szürke sziklák, azúr tenger. A behúzott nyakú
halfarkas egészen közel enged. Homlokunk majdnem összeér álmunkban.