Jász Attila: Važnost polaska (Az indulás fontossága in Serbian)

Az indulás pillanata mindig fényes, tiszta. Annak kell lennie.
Különben nincs értelme az utazásnak. Hajnali hidegtől hulló
lombú fák közt. Autóban. Egy távoli, idegen nyelvű, mégis
ismerős város felé. Mint a mesében. Zenével tenni jelenvalóvá
a pillanatot. Az ördög álarcosbálját. Ördög nélkül. Csupán
egy angyali lény uralja a várost. Egy költő, természetesen.
Nemrég dedikálta legújabb könyvét, amelyben sokat ír
erről a városról. Egyikben ő maga a zászló városa felett,
mint egy megtépázott szív. Nem túl eredeti kép, de nem baj.
A lényeg, hogy értsd meg. Ahogy úton van ő is állandóan,
pedig lassan húsz éve hazaköltözött Párizsból Krakkóba.

Trenutak polaska uvek je sjajan, čist. Treba da bude tako.
Inače putovanje gubi smisao. Između drveća od jutarnjeg
mraza promrzlih. U kolima. Prema dalekom, stranom, ipak
poznatom gradu. Kao u bajci. Od trenutka sadašnjost
muzikom stvoriti. Krabuljin ples đavola. Bez đavola.
Gradom tek jedna anđeoska osoba vlada. Naravno, pesnik.
Najnoviju knjigu u kojoj o tom gradu mnogo piše nedavno
je posvetio. U jednoj iznad svog grada on sam je zastava,
kao počupano srce. Slika nije baš originalana, ali neka.
Bitno je da shvatiš. Da i on je neprekidno na putu
a već skoro dvadeset godina iz Pariza u Krakov se vratio.