Jász Attila: VALAHOL BOSZNIÁBAN. UTINAPLÓRÉSZLETEK

Avagy Fausztina K. zarándoklata Andrea nővérrel
 
[FÉNYRÁCS. Szufihaiku]
 
Az ablakon lustán bevetődő őszi napfény
            fényrácsot rajzol a mecset padlójának
                        kopott imaszőnyegére.
 
 (Banja Luka)
 
 
[KONKRÉT HELY. Levéltervezet Csontvárynak]
 
Azt hiszem, megtaláltam az egészen konkrét helyet, egy reprodukció segítségével,
ahonnan a képet festetted. Akár egy képeslap, csak szebb, mint a jó művek mindig.
Azóta a vízesés tetején, egészen a szélén, középen nőtt egy fiatal, sudár fa.
 
Alatta, mellette zuhog, csak zuhog a víz folyamatosan. Lefotóztam telefonnal, pedig
nem szoktam, gondoltam, ez tetszene neked is. Talán a víz vagy az élet erejéről,
energiájáról szól, amiben mindig is hittél, azt hiszem.
 
(Jajce, 2017. június vége-2019. szeptember közepe)
 
 

[VASÁRNAP ESTE. Fordításproblémák]
 
Hogy kerül Dante a Vrbas partjára? Vergíliusz félrevezette.
Most már mindegy, maradnak, várnak a Studenacban*.
Amíg folyni látszik a folyó, a két part között.
Addig is jól elkomédiáznak.
 
*Étterem a folyó partján Banja Lukánál
 
 
[A HIDON TÚL. A másik hely]
 
Nem változik semmi. A mutatványosok, a hídról pénzért leugró alakok több száz éve
ugyanazok, ebből keresik a kenyerüket. A turisták pedig mindig fizetnek egy kis
 
látványosságért, fotózzák őket, aztán mennek tovább, újabb látványosságok ígérete
felé. A vendéglősök évszázadok óta jól megélnek a turistákból, a turisták is élnek
 
és halnak. A helyért. Csontváry pedig abbahagyta a festést, megunta ezt az örök kör-
forgást. Még egyszer nem festi meg a hidat, nehogy lerombolják megint.
 
Csak néz inkább
a hídon túlra.
 
(Mosztár, 2019. szept. közepe)
 

[MÚLTIDÉZŐ. Helyzethaiku]
 
Tehenek az autóúton mindkét sávban, lassan, komótosan.
           Néha egy-egy bokor, szétlőtt, elhagyott ház,
                       csak a falak állnak, és közöttük egy lépcső. A semmibe.
 
 
[EMBERI LÁB. Zarándokének]
 
Zarándokok meztelen talpai által koptatott köveken át
a sötét éjszakában. Egyedül mindenkivel. Fákkal, bokrokkal.
 
Följutni a Jelenések hegyére sziklákon botladozva
a fehérruhás, életet és alázatot sugárzó Mária-szoborhoz.
 
Egyedül a lába emberi, a szobrász elméretezte, vagy
jelezni akart a zarándokoknak, még neki is szüksége van rá.
 
                                                            (Medjugorje)
 
 
[ROTHKOTENGER. Szürkehaiku]
 
Hányféle szürke sávot, köd- és vízcsíkot tud produkálni
            egy őszi viharelő a még nyugodt tengeren? Ilyet csak
                        Mark Rothko legjobb vásznain láthatsz, barátom.
 
                                                              (Dubrovnik)
 
 
[VALAHOL BOSZNIÁBAN. Őserdő Európában]
 
 
Felhőfoszlányok beszorulva a fák közé, lebegve a hegyek
tetején. Eső szitál, vagy köd, hegy és felhő egybemosódik.
A halvány kontúrt a szürke semmiben átsüti a lemenő Nap
vérvöröslő fénye. Csütörtökök délután, valahol Boszniában.
 
 
[TEMETŐVEL SZEMBEN. Emlékezéshaiku]
 
Temetővel szemben lakni, domboldallal, ablakkal
            az örökkévalóságra nézni. Az ostrom alatt elesett bosnyákok
                        sok száz fehér oszlopát látni. Reggel, délben, este. Emlékezni.
 
                                                               (Szarajevó)
 
 
[FONTOS. Annak tűnik]
 
Odafelé még nézelődsz össze-vissza, figyeled a jeleket. Madarakat a leállósávban, őzeket a kerítés mentén, a túl szabályosan ültetett fákat, bokrok rikító lombozatát.
 
Mind üzennek valamit éppen, amit meg kéne fejteni. De hazafelé már, az út végén, fáradtan, elgyötörten csak az tűnik fontosnak, ami egyértelmű jel. Vagy annak tűnik.