Choli Daróczi, József: A zöldruhás asszony

García Lorca emlékére...

Mint hold előtti
szökkenés,
mint csillagbozót-zörrenés,
haja a vízre omlott.

Fekete volt az éj, az ég
fekete,
csillám voltam én,
s Ő várt reám.

Lassan, mint lomha szörnyeteg,
hinárhaja úgy lebegett:
arcomat eltemette.
Béklyóba fogta nyelvemet,
béklyóba fogta az eget,
belém döfött.
Átfúrta minden csontomat,
elnyelte mozdulatomat,
gyökeret vert húsomba.

Fekete volt az éj, az ég
fekete,
csillám voltam én,
s Ő várt reám.

Zöld volt a szája,
zöld a sálja,
zöldet kínált:
zöld hínárt!

Blúza alatt zöld árapály,
ruhátlanul
zöld dagály.
Zöld volt a rét,
zöld volt a szél,
zöld intett:
fehér, fehér!

Zöld asszony
zöld ábránd alatt,
fekete arcom alatt,
fekete arcom alatt.

Az égen megjelent a hold
- alumínium ruhája volt -,
nevetett.
A tó tükre csillogott,
a fekete csillám vibrált,
majd elmerült.

Zöld asszony
zöld ábránd alatt,
fekete arcom alatt,
fekete arcom alatt.

Jóapám álma, Tűzvirág!
Gyermekedért, fiad iránt,
mond el a pásztoros imát:

,,Miért illatozik a rét,
ha vad paták szaggatják szét?
Miért a gyöngy, ha lenn marad,
ha nem ékesítheti nyakam?"