Kányádi Sándor: A mi utcánk

A mi utcánk olyan utca,
nem is utca, csak fél utca.

Egyik felén füstös, mohás
cserepekkel három faház.

Átellenben üres kert és
szegydeszkákból rossz kerítés,

három fűzfa, térdig nyesve,
vigyázgat a verebekre.

A fűzfáktól kicsit fönnébb,
ahol már a végét hinnéd,

érkezvén a mi kapunkba,
megszusszan a keskeny utca.

Onnan aztán jobbra kaptat,
két kapu és három ablak

útját állja, s mondja: vissza.
Nem zsákutca: csak tarisznya.

Nem is módos, inkább szegény
(jaj, de nagyon szeretem én).

Innen csak indulni lehet,
s aki indul, visszajöhet.

Tisztesség dolgában mindig
tanulhat itt, el a sírig.

Becsületből, akit innen
tarisznyáltak, azt egykönnyen

nem fogja az élet piszka,
mert itt még a sár is tiszta.

Nem is értem, az a pózna,
lenn a sarkon várakozva,

miért nem mer fönnebb lépni,
lehet, hogy a fényét félti.