Cserenkó Gábor: Underclass

Most azon kell gondolkodnom, hogy miből veszek már megint ennivalót, hogy még ezt a pár napot átvészeljük, amíg megjön a szocpol, mert a csapvízen kívül nem nagyon van más, itt a hónap vége  és már megint nincs itthon semmi sem a hűtőben, még olyan tejnek nevezett savólé sem, amit akkor szoktam venni, ha másra már nincs pénzem, mint most, ugyanis nem utaltak, így megint marad a kölcsönkérés, mert a csekkek csak gyűlnek és gyűlnek és én félek, hogy lekapcsolják a újra a fűtést, ugyanis már egy ideje megint nem tudom fizetni, és itt vagyok a két kicsivel, akik még nem értik mi az, hogy nincs, csak az éhséget érzik és bömbölnek, nekem meg gondoskodnom kell róluk, én koplalhatok, de ők nem, van amikor én is bömbölök emiatt, de az mindegy, és ha nem megy a kölcsönkérés, mert már egyre kevesebb ismerőstől lehet, akkor előbb-utóbb csak eszembe jut valami és ilyenkor jön az, hogy üvegeket váltom vissza, meg kukázok, és amit találok megpróbálom eladni, nem is gondolná az ember, hogy mit ki nem dobnak a szemétbe, én meg összeszedem, de arra vigyázok, hogy valami ismerős meg ne lásson, inkább átmegyek egy puccosabb kerületbe emiatt, így néha haza tudok vinni egy kis pénzt, ha eladom, amit találok és akkor már a kosztra megvan a pénz, a gyerekeim miatt teszem, őmiattuk muszáj tovább és tovább csinálni, illetve magunkért, a fennmaradásunkért, hogy tudjunk tovább létezni, mert nem számíthatok senkire sem, csak én vagyok nekik, ők meg nekem, egymásnak vagyunk.