Faludy György: Szerelmes vers

Kovács Fannynak

A sokadik. Elfeküdtünk az ágyon
mezítlenül. Átfogtam két karommal
és azt reméltem: nagyon kellemes lesz
egy csipetnyi, szokványos unalommal.

De több volt. Bal melle fölé hajoltam.
Mihez hasonlít, tűnődtem. Talán
korál díszítés, erdei eperszem,
vagy még bimbós, parányi tulipán?

Csupán egy pillanat, s egy új világba
léptem. Elájultam, vagy ébredek?
Köröttünk csend. Kék, őrült vadvirágok
kezdtek forogni homlokom megett.

Nem parfümöd, de bőröd aromája
söpör el mindent. Nem marad velem
se baj, se gond, se félelem, se bánat
se múlt, sem emlék, csak e szerelem.

Egymásba csomagolva csak mi ketten
élünk e Földön. Ősszenő a vállunk,
utat tévesztünk a másik hajában
és egymás köldökénél meditálunk.

Elmehetsz tőlem és itt maradsz nálam
egy szál hajaddal fogaim között.
Árnyékodat használom takarónak.
Egy szót se szólj; minden titkunk közös.

Sokan vannak, kik erről mit se tudnak,
vagy nem akarják hallani, pedig
egyedül ezt nevezem szerelemnek
a lepedőnktől fel az egekig.

2001