Csoóri Sándor: Moje drugo rođenje (Második születésem in Serbian)

Jövök a felhők alól,
születésem emlékét hozom –
Villog felém egy folyó,
mint kintfelejtett kés az asztalon.

Egy hegy
s egy vörösen izzó bányadomb
szük völgye nyit utat.

Elhagyom, mint a gyerekkoromat.

Amit szerettem, mindent elhagyok,
hogy végre szabad legyek.
Mint félig elropogtatott
cukrot: ugy köpöm ki a világ édességét:
nyárdinnye busát,
szerelmeimet.

Ez a világ nem kérte véremet.
Én kérem az övét!
Hallgatom saját jóslatomat:
»Csak az él tovább, amit megitélhetek,
megsirathatok, elveszithetek«…

Amerre indulok,
még nyár ragyog tovább;
egy folyó fény-pengéje tündököl
de föltámad lassan a cigánybambusz:
e jeremiási ököl;
víz és sár ideje,
hideg álmoké, köveké:

második születésemé.

 
Ispod oblaka dolazim,
uspomenu na moje rođenje donosim –
Jedna reka prema meni seva
kao vani na stolu ostavljen nož.

Jedno brdo
i usijani brežuljak rudnika otvaraju
usku dolinu prolaza.

Ostavljam kao svoju dečju dob.

Sve što sam voleo ostavljam
da bi konačno slobodan bio.
Kao napola prežvakanu
slatkariju: ispljunem zasladu sveta:
meso letnje dinje,
svoje ljubavi.

Ovaj svet nije tražio moju krv.
Ja tražim njegovu!
Vlastito proricanje slušam:
„Samo to živi dalje što prosuditi,
oplakati, izgubiti mogu“...

Gde god krenem
leto još dalje sjaji;
blista oštrica sjaja jedne reke
ali vaskrsne polako ciganska bambusova trska:
ta pesnica jerolimovska;
vreme vode i blata,
ledenih snova, stena:

mog drugog rođenja.