Csoóri Sándor: A harmadik nap esni kezdett a hó

Az első nap arra volt jó,
     hogy mindent elfelejtsek;
a második arra, hogy mindenre emlékezzek.
S a harmadik nap esni kezdett a hó.
És megszületett a sejtelem,
     hogy mostmár mindig esni fog,
     homlokodtól a szádig,
     szádtól az ágyékodig,
     végig a tested hosszán,
     végig az életemen.
Havazni fog a mennyezet, a telefonkagyló,
     ha fölemelem,
az elmosódó gyerekkori ég, ha hátranézek.
Megrekedt fák és megrekedt kazlak közt is
     csak a hó kísértete kószál,
     az elsötétített földeken megül,
     a háborús menekülőket megkoronázza.
És tudtam már, hogy nem leszek egyedül,
elkísér ez a hóesés, ahova megyek,
leül mellém a vonatba,
átkel velem a tengeren,
füstölgő autógumik s levegőtlen városok
     éjszakájában
     megszólít anyanyelvemen
     s országokat hódít nekem,
     mert országot hódítani
     te akartál
s ha már hazám se lesz, mert nem lesz erőm
     vallani róla,
bezárkózom ebbe a havazásba,
mint aki fehér inget vesz föl,
fehér inget az utolsó napon.