Juhász Gyula: Ländliche Sonnenblume (Vidéki napraforgó in German)

Öreg kert mélyén láttam őt

Tikkasztó nyár fülledt delén.

A vén kert mindig naptalan

S ő csöndesen csak várt szegény.


Várta az istent, a napot,

Felé fordulni úgy akart,

De hasztalan. Magányosan

És mindig naptalan maradt.


Így néztem őt testvér gyanánt

Fájdalmasan, vén kert előtt.

Vén kert előtt fájdalmasan,

Magányosan úgy néztem őt.

Im alten Garten sieh ich sie

am drückend schwülen Nachmittag.

Dort im sonnenlosen Garten

still und verschwiegen einsam stand.

Gewartet auf Gott und Sonne

zu ihm wollte sie sich drehen,

aber umsonst, zu einsam und

sonnenlos blieb sie dort stehen.

Als Geschwister sah ich sie an

wehleidend, vor alten Garten,

vor alten Garten, wehleidend

einsam hab ich sie betrachtet.