Mirtse Zsuzsa: Meni je more… (Nekem a tenger... in Serbian)

Nem tudom, mi történt mostanában vele.
Szememben ül a metrón, háttal magának.
Hogy mi van a lehunyt szemek mögött, talán
nem tudja. Sorsa, mint egy bérlet, lejárhat.

Látott-e bárki a lehunyt szemek mögé,
számolt-e itt valaki egyszer ráncokat.
Vagy csak befelé lát már megint, odabent,
amikor meghasadt az alagút alatt
valami, réges-rég megkopott filmszalag -
bezárva egy asszonyba. Valami csoda
volt talán egyszer, holnemvolt egy gáztűzhely.
Vasárnapi ebéd, leves. Hogy micsoda
életek ülnek velem szemben egy metrón
decemberben. Most nem érdekel a korom,
csak a bőröm alatt gyűrődő emlékek.
Átázott csizmámat önmagamban mosom
szárazra. Mert ő még van, él. Én – ki tudja.
A könny a szememben még méz és áfonya.
A tenger nekem – Balaton. És mégis az
a szépség… Mehetnék pedig bárhova.

Az a szép gyerekkezem, az a szép, kicsi
gyerekkezem - hol vagy? Kis térképek vannak.
Foltok, sérülések, forradások. Ha még
megsimítom rajta a bőrt, talán hallgat -
mint én. Mint a tenger. Zadarnál. De mondok
mást. Úgy jobban érzem. Vagy csak szeretem.
Megértem majd, hogy ez a sok szépség tényleg
mire volt jó. Most még sokáig keresem.

Ne znam gde je, šta sada radi.
U očima mi na metrou sedi, prema sebi leđima okrenuto.
Šta je iza zatvorenih kapaka, možda ni ne
zna. Sudba mu, kao neki najam, možda ističe.

Dal je iko išta video u zatvorenim očima,
dal su tamo prebrojani nabori.
Ili tek prema unutra vidi ponovo, untra,
kad je naprsla ispod tunela neka
davno-odavno istrošena fimska traka –
u jednu ženu zatvoreno. Možda je jednom
postojalo neko čudo, postojalo ognjište.
Nedeljni ručak, juha. Svakakvi živi
stvorovi sede nasuprot meni u metrou
u decembru. Sad me ne zanima dob,
tek pod kožom nagomilane uspomene.
Prokisnule čizme u sebi prerem i
sušim. Jer on još postoji. A ja – ko zna.
Moje suze su još od meda i borovnice.
Meni je more – Blatno jezero. Ipak
ta divota... Svugde bi mogla krenuti.

Ta moja lepa dečačka ruka, ta moja lepa,
mala dečačka ruka – gde si? Sitne mape.
Pege, ozlede, zarasline. Ako još
pogladim kožu, verovatno šuti –
kao ja. Kao more. Kod Zadra. Ali reću ću
nešto drugo. Više osećam. Ili tek više volim.
Shvatit ću, čemu je služila sva ta
divota. Jer još dugo tražim.