This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Szerb Antal: Utas és holdvilág

Portre of Szerb Antal

Utas és holdvilág (Hungarian)

Később egy híres angol esszében olvastam, hogy a kelták alapvonása a lázadás a tények zsarnoksága ellen. Hát a két Ulpius ebből a szempontból kelta volt. Mellesleg megjegyezve, Tamás is, meg én is őrjöngtünk a keltákért, a Grál mondáért és Parsivalért. Valószínűleg azért éreztem magam oly jól köztük, mert ilyen kelták voltak. Közöttük megtaláltam önmagam. Rájöttem, hogy miért éreztem magam a szülői házban mindig szégyellni való idegennek. Mert ott a tények uralkodtak. Ulpiuséknál odahaza voltam. Mindennap odamentem, és minden szabad időmet náluk töltöttem.
Mikor bekerültem az Ulpius-ház atmoszférájába, állandó szégyenérzésem elmúlt, és elmúltak az ideges szimptómák is. Az örvénnyel akkor találkoztam utoljára, amikor Ulpius Tamás kihúzott belőle. Senki sem nézett át többé a vállam fölött, és nem bámult rám éjszaka a sötétben. Nyugodtan aludtam, az élet megadta azt, amit vártam tőle. Testileg is összeszedtem magam, az arcom kisimult. Ez volt életem legboldogabb időszaka, és ha valami szag vagy világítás felkelti bennem az emlékét, most is átfut rajtam az az izgatott és szédelgős és távoli boldogság, az egyetlen boldogság, amit ismertem.
Ezt a boldogságot sem adták persze ingyen. Ahhoz, hogy otthon lehessek az Ulpius-házban, nekem is el kellett szakadnom a tények világától. Vagy-vagy: nem lehetett kétlaki életet folytatni. Én is leszoktam az újságolvasásról, és szakítottam intelligens barátaimmal. Lassanként engem is olyan hülyének tartottak, mint Tamást; nekem ez nagyon fájt, mert hiú voltam, és tudtam, hogy okos vagyok - de nem lehetett rajta segíteni. Az otthoniaktól teljesen elszakadtam; szüleimhez és testvéreimhez azzal a kimért udvariassággal beszéltem, amelyet Tamástól tanultam; azt a szakadást, ami akkor állt be közöttünk, azóta sem tudtam megszüntetni, bármennyit igyekeztem, és azóta is rossz a lelkiismeretem családommal szemben. Később azután ezt a távolság-érzést engedelmességgel igyekeztem korrigálni, de az már más történet . . .
Az otthoniak megdöbbenve vették észre átalakulásomat. Aggodalmas családi tanácskozásra ültek össze nagybátyáméknál, és elhatározták, hogy nekem nőre van szükségem. Nagybátyám nagy zavarban és számos jelképes kifejezést használva közölte is ezt velem. Érdeklődve hallgattam, de nem mutattam semmi hajlandóságot; annál kevésbé, mert akkor Tamás, Ervin, Szepetneki János meg én már megfogadtuk, hogy nőhöz nem nyúlunk, mert mi leszünk az új Grál-lovagok. A nő azután lassanként elmaradt, és szüleim tudomásul vették, hogy olyan vagyok, mint amilyen vagyok. Anyám, azt hiszem, mindmostanig óvatosan figyelmezteti a háztartási alkalmazottakat és az új ismerősöket, akik a házhoz jönnek, hogy vigyázzanak, mert én mem vagyok mindennapi ember. Pedig hát . . . hány éve már, hogy mikroszkóppal sem lehet bennem semmit sem kimutatni, ami nem volna mindennapi.
Nem is tudnám megmondani, miből állt ez a változás, amit szüleim oly nyugtalanul észleltek. Igaz, hogy a két Ulpius minden tekintetben megkövetelte, hogy az ember alkalmazkodjék hozzájuk, és én szívesen, sőt boldogan alkalmazkodtam is. Leszoktam a jó tanulásról. Revideáltam véleményeimet, és undorodtam egy csomó dologtól, ami addig tetszett nekem: a katonaságtól és a harctéri dicsőségtől, az osztálytársaimtól, a magyaros ételektől, mindentől, amire az iskolában azt mondhatták volna, hogy „stramm" vagy „jó pofa". Abbahagytam a futballt, amit addig szenvedéllyel űztem; a vívás volt az egyetlen megengedett sport, azt annál nagyobb szorgalommal gyakoroltuk mind a hárman. Rengeteget olvastam, hogy Tamással lépést tartsak, bár ez nem esett nehezemre. Ebből az időből datálódik érdeklődésem a vallástörténet iránt, amiről azután később leszoktam, mint annyi másról, mikor megkomolyodtam.
És mégis rossz volt a lelkiismeretem a két Ulpiusszal szemben. Úgy éreztem, hogy becsapom őket. Mert ami nekik természetes szabadság volt, nekem nehéz, görcsös lázadás. Túlságosan is polgár vagyok, és túlságosan annak neveltek otthon, hiszen te tudod. Nekem nagy lélegzetet kellett vennem, és nagy elhatározásomba került, hogy a cigarettahamut a földre szórjam; a két Ulpius nem is tudta másképp elképzelni. Ha néha hősiesen rászántam magam, hogy Tamással együtt iskolát kerüljek, egész nap gyomorgörcseim voltak. Nekem olyan a természetem, hogy reggel korán felébredek, és éjszaka álmos vagyok, délben és vacsoraidőben vagyok a legéhesebb, szeretek tányérból enni, és nem szeretem a tésztával kezdeni, szeretem a rendet, és kimondhatatlanul félek a rendőröktől. Ezeket a tulajdonságaimat, egész rendszerető és lelkiismeretes polgári lényemet titkolnom kellett Ulpiusék előtt. Ők ugyan tudtak róla, meg is volt a véleményük, de finomak voltak, és nem szóltak, nagylelkűen elnéztek másfelé, ha a rendesség vagy a takarékosság olykor-olykor kitört belőlem.
Legnehezebb az volt, hogy részt kellet vennem a játékaikban. Belőlem minden színész-hajlandóság messzemenően hiányzik, legyőzhetetlenül szégyenlős vagyok, és eleinte majd meghaltam, amikor rám adták a nagyapa vörös mellényét, hogy VI. Sándor pápa legyek egy folytatásos Borgia-drámában. Később megtanultam ezt is; de sosem tudtam olyan szép barokk szövegeket rögtönözni, mint ők. Ellenben kitűnő áldozatnak bizonyultam. Engem lehetett legjobban megmérgezni és olajba főzni. Sokszor én csak a tömeg voltam, amely Rettenetes Iván kegyetlenkedésének áldozatul esik, és egymás után huszonötször kellett hörögnöm és meghalnom, különböző módokon. Különösen a hörgési technikámnak nagy sikere volt.
És azt is meg kell mondanom neked, bár nehezemre esik erről beszélnem, még ennyi bor után is, de a feleségemnek erről is kell tudnia: nagyon szerettem én lenni az áldozat. Már reggel arra gondoltam, és egész nap arra vártam, igen . . .
- Miért szerettél áldozat lenni? - kérdezte Erzsi.
- Hm ... hát erotikus okokból, ha érted, hogy gondolom . . . igen. Később magam találtam ki azokat a történeteket, amelyekben kedvem szerint áldozat lehettem. Például ilyeneket (a mozi kezdte már akkor irányítani a fantáziát): hogy Éva mondjuk apacslány, akkoriban arról szóltak a filmek, elcsal engem egy apacstanyára, ott leitat, azután kirabolnak és megölnek. Vagy ugyanezt történelmibben: megjátszani Judit és Holofernes históriáját; azt nagyon szerettem. Vagy orosz tábornok vagyok, Éva kémnő, elaltat, és ellopja a haditervet. Tamás esetleg nagyon ügyes szárnysegéd, aki üldözőbe veszi Évát, és visszaszerzi a titkot, de Éva sokszor őt is ártalmatlanná tette, és az oroszok rettentő veszteséget szenvedtek. Az ilyesmi ott alakult ki, játék közben. Érdekes, hogy ezek a játékok Tamásnak is nagyon tetszettek, és Évának is. Csak éppen hogy én mindig szégyelltem magam értük, és ma is nagyon szégyellem, amint beszélek róla, ők pedig nem. Éva szeretett az a nő lenni, aki megcsalja, elárulja, megöli a férfiakat, Tamás meg én szerettünk az a férfi. lenni, akit megcsalnak, elárulnak, megölnek vagy nagyon megaláznak...
Mihály elhallgatott és ivott. Erzsi egy idő múlva megkérdezte:
- Mondd, szerelmes voltál Ulpius Évába?
- Nem, nem gondolnám. Ha mindenáron azt akarod, hogy szerelmes voltam valakibe, akkor inkább Tamásba. Tamás volt az ideálom, Éva inkább csak ráadás és erotikus eszköz ezekben a játékokban. De azt sem szívesen mondanám, hogy szerelmes voltam Tamásba, mert a kifejezés félrevezető, még azt gondolnád, valami beteges homoerotikus kapcsolat volt közöttünk, pedig erről szó sem volt. A legjobb barátom volt, a szó nagy kamaszkori értelmében, és ami beteges volt a dologban, az, előbb mondtam, egészen más és mélyebb természetű volt.
- De mondd, Mihály . . . oly nehéz elképzelni . . . évekig folyton együtt voltatolt, és semmiféle ártatlan flört nem fejlődött ki közted és Ulpius Éva közt?
- Nem, semmi. - Hogy lehet az?
- Hogy? . . . csakugyan . . . Valószínűleg úgy, hogy annyira intimek voltunk, hogy nem flörtölhettünk, és nem lehettünk szerelmesek egymásba. A szerelemhez távolság kell, hogy a szerelmesek azon keresztül közeledhessenek egymáshoz. A közeledés persze csak illuzorikus, mert a szerelem valójában eltávolít. A szerelem polaritás - a két szerelmes a világ két ellenkező töltésű pólusa ...



PublisherMagvető Kiadó, Budapest
Source of the quotation18-23

Request a translation

Here and now you can request a translation of this work to another language. We will store your request and show it to the world to fulfill it. We cannot promise anything ... but maybe someone will do the hard work and translate this title for you. If you provide us you e-mail address, then we will notify you whenever someone uploads her/his translation.

LanguageRequests+1
Albanian
Belarusian
Bulgarian
Catalan
Czech
Danish
German
Greek
English
Esperanto
Spanish
Estonian
Finnish
French
Irish
Galician
Ancient Greek
Croatian
Icelandic
Italian
Latin
Luxembourgish
Lithuanian
Latvian
Macedonian
Maltese
Dutch
Norwegian
Occitan
Portuguese
Romanian1
Russian
Slovak1
Sloven
Serbian
Swedish
Turkish
Ukranian
Yiddish

Send me an e-mail when the translation is ready:


minimap