Egyed Emese: Promethea. Kiáltás a víz fölött
Promethea. Kiáltás a víz fölött (Hungarian)Batrachi Adél, saskisasszonyom. Hadd mondjam el, hogy láttalak és látlak, nemlétedbe kiáltozok utánad, túl nehéz utat választottál, Léda, s lettél eképpen gyors vadászból préda, ártatlan préda!
Véget ért immár földi röpülésed, szavak selymébe takargatlak téged, vers bársonyán siratlak, szép reménység.
Meséd mesélem, hogy mások is értsék.
Július huszonkettő: saskisasszony bojt helyett jeladót kap tarkójára. Üzenjen majd magáról a világba. Tanítson minket jó tudásra. Tán nincsen is szükség jobb tanácsadóra. Ősszel indult, ösztöne volt az óra.
(Korán indultál, nem ez volt megírva, siettél, szép Aquila pomarína mesélek rólad, versemben siratlak: nem hagytál időt fiatal magadnak vándorlásodhoz erőt gyűjtögetni, edzeni, lélekben elcsendesedni, változásokra könnyedén felelni, elfogadva testi-lelki tudásul s véve a mindenható titkot – társul…)
Korán indultál délnek. Szeptember volt, ötödik napja vagy a hatodik. Jeladós madár, vándorjeled vártuk felleg-utadból végső minutádig.
Szárnyalásod a az éjből kiviláglik.
Indulásod könnyes szemekkel látom: szeptember tizenkettő? Tizenhárom? Hamar lendülsz másfél kilónyi testtel másfél méteres szárny-fesztávolsággal, könnyű, karcsú testeddel hosszú útnak.
Istenek földjén pihensz, Görögország Evros deltáját kínálja egy sasnak! Békászhat is, rejtőzhet száraz helyre, magányos útja titkára figyelve.
A Dardanellák! Nem a Boszporusz volt ifjú szárnyalásod szoros-útja, Kis-Ázsiába értél ugyanaznap, Törökország, majd Samos szigete… A kontinensre vissza, vissza! Tenger partja fölött szállsz, élet és halál határán repülsz, drága madaram.
Szíriába érsz, Léda, megmártózol mesés Libanon légterében is, Izraelen át Egyiptomba érsz már…
(Mint madár tolla, naptárlapok hullnak. Erős ösztönnel indultál az útnak, különc madár vagy, életre teremtve megannyi veszélyforrást kerülgetve.)
Dél elmúlt két órával, merre jársz? Látlak s látom a Szuezi csatornát harmincöt kilométerrel – odább.
Szárnyak suhognak, szállj, remény, tovább.
Szeptember húsz. Az erdélyi madár a Sínai félsziget fölött száll most. Délután van, két óra… Négy körül másképpen dönt! Jaj, fordul Dél-Keletnek.
(Miért szállsz arra? Hiába követlek, ha nem óvhatlak, vakmerő leánykám, sasnyelven rikoltoznám, vissza, árvám, térj vissza, te, eltévedt madárgyermek, emberek földjén iszonyú tőrt vetnek, ocsmány lépvesszőt készítenek máris, jaj, nem hallasz meg, nem érted a nyelvet.
Hogy tartsalak meg? Segíts, Madáristen.
Sasok varázsigéje menekítsen, térítsen biztosabb utakra nyomban.
(Könnyek hiú tüzében forgolódtam, szavak mákonya ringatott, hiába kerestem jelformát elméd titkára, Mi az, hogy jeladó? Ha nem segít, tájékoztat, de téged – elveszít.)
És akkor, mint egy kelepcébe jutva, látom saslányom vergődéseit! Kiutat keres, madárvonulásnak kaput, váltja irányát, terveit. Ég labirintusa, elfárasztottad. Föld hűtlen kérge, rosszul sugároztad. Sas-apja, Artúr útvonala más, anyja kiléte kifürkészhetetlen.
(Törékeny remény, fészken sastojás. Zöld gallyak díszítették születésünk.)
Fölrepül aztán Eilat-ig Keletnek, az Akabai-öböl fele száll. Cikcakkos úttal áldoz isteneknek egy sorsába gabalyodott madár.
…Aztán kitért a Vörös-tengeren Tiran szigetére, tudjuk a jelből. Tiran szigetén bóbiskolta át az októberi éjszakát, de reggel visszatért a Sinai félszigetre, viszályokra emlékező terekre. Egyrészt a luxus palotáit látom, de nem arra tart lankadó leánykám, másrészt a szennyvíztisztító telepjét, emberéletek szennyét rút kloákán.
(Vergődés ez, ösztönök fáradása, szánylankadás vagy üzenetek arca?)
Békászó sasok sorsába avatva Délnek fordult, s a félsziget csücskében a luxus városába be se térve, Sharm-el Sheikh-től Észak-Nyugatra végre a víztisztító-telepre leszállott!
Gólyák és ragadozó madarak veszélyes pihenőhelyén Adélnak átváltozásra ideje maradt. Eukaliptusz-ültetvényt választott a szennyvíz-ülepítő közepén. Még élt, amikor rátaláltak itt. Október tíz: még fel tudott repülni: az ültetvény vizes árkán vadászott! Dick Forsman hét madár közt megkereste, Francesco Gemmi le is fényképezte társai közt, eukaliptusz tövében.
Vándorlása összhossza: négyezer- kilencszáztizenkét saskilométer. Ismeretlenbe indult – Afrikába. Odáig nem jutott el sem Adél, sem a jeladó, kit kötött nyakába júliusban tudós kíváncsiság.
Huszonöt méter magasban egy ág, az ágon fészek, zöld ágakkal díszes, ott nem falta fel káini testvére, onnan repült ki túl fiatalon. Meghalni. Élni. Új életet adni. Láthatatlanul is sasnak maradni, Afrika és Erdély közt eget szabni, nevet adni halhatatlan reménynek. Bűnö sasnyelven beszélni az égnek.
A sirató sasnapló-szemfedélre mementót illeszt békabrekegésre. Sziklaszálak közt felhővonulásra, üregekbe füttyentő szél szavára.
Drága madaram, aludj csendes álmot. Rövid életed tudásnak világolt. Áldozat volnál? Hét sasok körében Horusszá lettél jelben, jelentésben.
Kolozsvár, 2010. november 4.
|
Request a translation |