Varga Imre: Ptica i cvet: smisao bi od reči oduzeli (Virág, madár: értelmét venné a szónak in Serbian)

A kalandnak vége.

Megütöttem.

Könnyű szerető?

Áll emberrel arcul ember.

Visszakoznom nem lehet;

végig kell játszanom, amit kezdtem,

bár a játék s csácsogás ellenére is.

A dalbéli szép violák szirma lehullt,

és a porban – lábam körül – ama pacsírták.

Virág, madár – értelmét venné a szónak,

elmarad hát tőlünk a szép közös ének,

elteszem öreg gitárom,

s hagyd el te is: „virágom, tőled búcsúzom”;

ezt így nem lehet.

Zúdul a hó.

Előttünk egy teljes tél.

A miénk. Ha velem maradsz.

Kraj je avanture.

Udarih je.

Laka ljubavnica?

Stoji s čovekom udareno lice.

Povući se ne mogu;

uprkos igri i čavrljanju,

što započeh moram odigrati.

Otpale su liske lepog šeboja iz pesme

i u prašini su – uz moje noge – one švrljuge.

Ptica i cvet – smisao bi od reči oduzeli,

izostaje lepa naša zajednička pesma,

pospremih staru gitaru,

i ti ostavi: „srce, opraštam se“;

tako se to ne može.

Pljušti sneg.

Ispred nas je čitava zima.

Naša je. Ako ostaješ.