Sumonyi Zoltán: Dani nedelje (A hét napjai in Serbian)

Ha kedd, ha péntek, mindegy, úgyse látlak,

S mindegy, ha délelőtt csütörtökön, –

  Mint hétfő, szerda, szombat – vízözön

Előtti korszakunkban – s a vasárnap!

Egyformán hosszú már a kedd, a péntek,

Csütörtök, – délelőtt vagy délután.

  Hosszú? Nem is. Csak van. Örök hétvégék

Követik egymást, mert nap nap után

  Nem látlak, nem beszélünk, föl se hívlak,

Csak fölhívhatnálak még, s mormolom

  Hogy kedd, csütörtök, péntek, – s szerda, hétfő...

Mert addig, míg tudom, hogy hol s mikor vagy,

Hogy fölhívhatlak, – addig nem tudom

Elhinni sem, hogy ez a csend a végső.

Dal’ utorak il’ petak, vreme se ne pomera,

Il’ četvrtak prepodne, razlike nema; –

  Kao ponedeljak, sreda, subota – u naša

Pretpotopna vremena – i nedelja!

Tako prolazi i utorak i petak

Pre ili popodne – i četvrtak.

  Duge? Nisu. Tek postoje. Večne nedelje

Se ređaju, jer dan za danom te

  Ne viđam, ne pričamo, ne zovem te,

Tek bi te mogao nazvati, i mrmljam

  Utorak, četvrtak, petak – i ponedeljak, sreda...

Jer dotle, dok znam kad i gde si,

Gde mogu te nazvati – dotle ne znam,

Niti shvatam da je ova tišina večna.