Fabó Kinga: Abstractions (Absztraktumok in English)

Valami megromlott köztünk.

Valami, ami nem is volt.

De ilyen alattomosan?

Amikor én ott se voltam?

Ugyanúgy. Mindig ugyanúgy

történik. Ő jó, ő nem ejt

sebeket. A másik ő? Saját

fényétől didereg.

Gonosz, gótikus csipkenyak. Csúnya

póz, előrelátó meztelenség.

Meddő nő. Milyen banális!

Egyszerre túl sok és túl kevés.

Kis absztraktumok! Én képeztelek

benneteket. Nem túl vidám egy

ilyen képzés. Olyan ez, mint egy

nagy-nagy túlzás. Mint a szerelem.

Az a két gyerek, akit nem nekem –

az nagyon mélyen érintett. Persze,

nem mutattam. Jobb híján a szép nő

szerepébe éltem bele magam.

Something’s gone wrong between us.

Something that's never existed.

How come so insidiously?

So that I wasn’t even there at all?

The same way. It’s always the same

way. He’s good, he never inflicts

wounds. The other him? His own

light makes him shiver.

Wicked, gothic lace-trimmed neck. Ugly

posture, hopeful-cautious nakedness.

Infertile woman. How trite!

Too much and too little at the same time.

Little abstractions! I’ve composed

you all. It’s not very funny to

compose this way. It’s in fact like a

great big overstatement. Like love.

The two children, who not for me -

touched me deeply. Of course,

I didn’t show it. For want of better I

lived the part of the beautiful woman.