Oláh Tamás: Amadeus

Elhagyva a fakó
valót,
égi ének szűrőjén
szűröm át a világot, 
zene varázs szőnyegén
repülök,
sírni és nevetni bűvös 
dallam tanít –

a tükörből tünékeny 
árnyfutam suhan elő, 
belőle
az Éj királynőjének 
sejtelemes alakja
tündököl föl,
megcsap 
a roppant kőszobor 
gyűlölete,
magával ragad a sírba
a borzongató zene,
Ozmin önfeledt
kacajra késztet,
s túlvilágba tekintek
mikor a Rekviem
hangjai felcsendülnek -
gyermek szívem megnyílik,
az álnok szavak mérge
mind, mind eltűnik,
éhező lelkem 
követeli
tűnt világok jussát,
hogy végleg eltemethessem
gondolataim salakját,
a nemes hangokat
kegyes királyként fogadom,
örök szomjamat
simogató harmónia oltja,
lankadó szellemem is
feltámasztja
az áradó zene orgiája.