Csata Ernő: Trenodia (Siratóének in Italian)

Ne sírjatok!
Szívem lüktető ritmusa,
a teremtő kozmikus zenébe
simult mára.
Ne ez maradjon legszebb
emléketek rólam,
sápadtra dermedt testem,
a koporsóban.
Az öröklét szent lehelete,
egy mindenható akarat
mozgott, ölelt, szeretett,
gyűlölt és nevetett benne.

Ne sírjatok!
Nekem már
nem fáj semmi.
Századok forgószelének
nyargaló porában,
fogok újra
visszajönni.
Magamra, igazán,
most maradok,
amikor földdel,
jó magasan
betakartok.

Ne sírjatok!
Életek sarjadnak
majd rajtam,
a síromon, majdan.
Virág leszek,
talán, az emlékezés
asztalán, vagy
csillanó fény
a lobogó gyertyalángban,
egy bolyongó,
nyugtalan porszem,
az örök körforgásban.

Non piangete!
Il ritmo pulsante del mio cuore
per oggi s’è adattato
alla musica cosmica creatrice.
Che non sia questo
il più bel ricordo, che di me vi rimane,
il mio corpo, nel feretro,
pallido e irrigidito.
In esso l’alito santo della vita eterna,
una volontà onnipotente
si muoveva, abbracciava, amava,
odiava e rideva.
 
Non piangete!
A me ormai
non duole niente.
Tornerò di nuovo
nella polvere galoppante,
dei secoli
turbinanti.
In realtà, solamente ora
rimango solo,
quando
mi coprite con
la terra spessa.
 
Non piangete!
In futuro, su di me,
sulla mia tomba,
germoglierà
vita nuova.
Forse sarò fiore
sul tavolo del ricordo,
o luce che balena,
nella fiamma sfavillante
della candela,
un irrequieto
granello di polvere,
nell’eterno carosello.