Kiss József: Epilog (Epilog in German)

Ha visszanézek megfutott pályámra,

Hol, merre járt ez ütött-kopott gálya,

A futó szelek hogy játszottak véle,

Sodorták, vitték kényükre, kedvére,

Hogy törtem össze rakományvesztetten,

Aranyásóból vak koldus hogy lettem,

Kincseim lassan hogy eltékozoltam,

Valamicskét alig hogy hazahoztam:

A szivem fáj és szorongat nagy bánat

Azért, mi soha többé fel nem támad.

Egy elfecsérelt élet kéri számon

Termést igérő nagy szép ifjuságom.

Mert üres a szérü, fogytán az asztag,

És uj terméssel többé nem biztatnak.

Szerencse hogy jön a nagy téli álom,

Nyomortól megváltó – alig is várom. –

A medve elalszik, szénája rendbe’,

A te szénáddal ugyan furcsán vagy te.

Uj ébredésed te hiába várod,

Örökkön eltart a te téli álmod.

Wenn ich auf meinen Leben zurücksehe,

wo überall war diese schäbig‘ Galeere?

Die wilden Winde, die mit ihm so spielten,

verdreht und launisch nur hin und her wiegten,

Wie ich zusammenbrach und alles verlor,

von dem Goldgräber ein Bettler kam hervor?

Meine Schätze hab‘, langsam alles verlottert,

bis nach Hause kam auch selber verschrottet:

Mein Herz schmerzt ‘d bedrückt eine Grosse Wehmut

für den, der nie wieder auferstehen tut.

Ein versäumtes Leben verlangt Rechenschaft ab,

was die vielversprechende Jugend verdarb.

Die Kornkammer ist leer, der Schober läuft bald aus,

‘d die neuen Ernten ist schon lang ist Garaus.

Zum Glück, es kommt bald das Große Wintertraum,

Erlöser des Elends – im eiskalten Raum.

Der Bär schläft auch ein, sein Heu ist in Ordnung,

du bist komisch mit deinem Heu in Androhung.

Auf dein Erwachen wartest du vergebens,

dieser Traum wird das letzte deines Lebens.