Lennert Móger Tímea: Spomenica (Memoár in Serbian)

Szeretni
és
belahalni,
hogy nem lehet belehalni,
ki kell magamból  téged paterolni,
mint egy rossz
hálótársat.
Meg ne ágyazz!
Nem maradtsz sokáig,
két- három év és kiheverlek,
elkopnak a rugóid mint egy rossz
kanapénak
s nem játszunk többé katapultast,
elhagylak- tombola,
ki húzza a rövidebbet
az idő gyufásskatulyájából?
Csukott szemem elé,
a kezemet is odateszem,
ki ne látszon a remény,
álhatatos, kemény,
téglafal közöttünk,
szeretet van,
van- szeretet,
magam helyett
téged látlak
a tükröm-tükrömben,
felzaklat és megnyugtat
egyben,
önmagunk elvesztését
ki kell érdemelni,
mindig tetszeni akarás,
hogy neked legyek szép,
hogy neked legyek sovány,
hogy neked legyek magányos,
legalább- fikcióként
elképzelem,
de a gondolatsor
megszakad,
korcs mondatokba rendeződve,
az idő múlásától elkorcsosult
memoár a (szöveg) vége…

Voleti
i
od toga umreti,
ta nemguće je od toga umreti,
trebam te iz sebe izopštiti,
kao nevalaljog
suspavača.
Krevet da ne namestiš!
Nećeš dugo ostati,
za dve-tri godine preboleću te,
poput pohabanog kanabeta istrošiće se
tvoje opruge
i nećemo više izbacilište igrati,
napuštam te – lutrijo,
iz kutije za šibice vremena
ko će kraće izvući?
Ispred mojih zatvorenih očiju
i ruke stavljam,
da se nada ne bi videla,
između nas je neprolazna,
otporna zidina,
ljubav postoji,
postoji - ljubav,
umesto sebe
u ogledalu-ogledalu mom
tebe vidim,
istovremeno uzruja me i
umiri,
vlastitog gubitka
svakako treba zaslužiti,
želja da uvek budeš dopadljiva,
da tebi budem lepa,
da tebi budem mršava,
da tebi budem usamljena
makar - kao fikciju
zamišljam,
ali nit razmišljanja
se prekida,
u kržljave rečenice poredano,
kraj (teksta) je zbog prolaska
vremena zaostala spomenica...