Weiner Sennyey Tibor: 1956 (1956 in Serbian)

Amikor két összeforrt macskakő
szorosan roppantja a sietős
asszony lépésének pillanatnyi
lélegzetvételét a térbe;

És látod az arcot a napsütésben,
amint a tincs az imént csókolt
archoz tapadva még libben
a hullámzó szemek előtt.

Két utcasarok között futott,
és nem csak egy régi képen;
méhében erjedt az új élet.

Egy perccel később halott volt.
Talán csak szerelmes lett belé a lövedék,
mint a kő alatti földbe a balsors.

Kad stopljena kaldrma
trenutačan dah koraka
žene koja je u žurbi
čvrsto prasne u prostor;
 
I u sunčanon sjaju vidiš lice,
kako malo pre poljubljena lokna
ispred talasanja očiju
uz lice priljubljeno se još zaljulja.
 
Između dva ugla je trčala,
i ne samo na nekoj staroj slici;
sa zametkom novog života u maternici.
 
Minut kasnije mrtva je bila.
Kao zla kob u zemlju ispod kamena,
možda se samo džebana u nju zaljubila.