Quasimodo, Salvatore: Az én korom embere (Uomo del mio tempo in Hungarian)

Sei ancora quello della pietra e della fionda,

uomo del mio tempo. Eri nella carlinga,

con le ali maligne, le meridiane di morte,

-t'ho visto- dentro il carro di fuoco, alle forche,

alle ruote di tortura. T'ho visto: eri tu,

con la tua scienza esatta persuasa allo sterminio,

senza amore, senza Cristo. Hai ucciso ancora,

come sempre, come uccisero i padri, come uccisero,

gli animali che ti videro per la prima volta.

E questo sangue odora come nel giorno

quando il fratello disse all'altro fratello:

"Andiamo ai campi". E quell'eco fredda, tenace,

è giunta fino a te, dentro la tua giornata.

Dimenticate, o figli, le nuvole di sangue

salite dalla terra, dimenticate i padri:

le loro tombe affondano nella cenere,

gli uccelli neri, il vento, coprono il loro cuore.

Alkotó elemed még mindig: kő és parittya;

kegyetlen kortárs! Pilótafülkéből figyelve,

gonosz szárnyaiddal kísérted a halál délköreit.

Láttalak bent a harckocsiban, az akasztófánál:

pontos tudományoddal a hozzád hasonlók kiirtására törtél,

elrugaszkodva szeretettől, Krisztustól. Megint csak öltél,

mint annyiszor eddig, mint atyáid, mint ahogy öltek

az állatok, melyek először láttak téged.

És e vér szaga csap orrunkba, mint azon a napon,

amikor ezt mondá testvérének a testvér:

„Menjünk a mezőkre!" És ez a hideg, konok visszhang

elért hozzád, a te napjaidig.

Felejtsétek el, ó, gyermekek, a vérfelhőket,

mik fölszálltak a földről, felejtsétek el az atyákat:

sírjaik elmerülnek a hamuban,

fekete madarak, vad szelek födik el-szívüket.