Saba, Umberto: Ulisses (Ulisse in Hungarian)

Nella mia giovanezza ho navigato
lungo le coste dalmate. Isolotti
a fior d’onda emergevano, ove raro
un uccello sostava intento a prede,
coperti d’alghe, scivolosi, al sole
belli come smeraldi. Quando l’alta
marea e la notte li annullava, vele
sottovento sbandavano più al largo,
per sfuggirne l’insidia. Oggi il mio regno
è quella terra di nessuno. Il porto
accende ad altri i suoi lumi, me al largo
sospinge ancora il non domato spirito,
e della vita il doloroso amore.

Ifjúkoromban sokszor elhajóztam
a dalmát partok mentén. Szigetecskék
bukkantak fel a víz színén, elöntve
algákkal, iszamos hátuk smaragdként
szikrázott a fényben. Csak néha-néha
szállt arra egy madár, prédára lesve,
ha már az ár s az éj elmosta őket,
vitorlák imbolyogtak ott a szélben,
jelezve a vészt. Az én birodalmam
ma már csak ez a senki földje. Mások
lessék a kikötő fényeit, engem
nyílt tengerre űz féktelen, szilaj vágy
és az élet fájó sötét szerelme.