Ungaretti, Giuseppe: Föld (Terra in Hungarian)

Potrebbe esserci sulla falce

Una lucentezza, e il rumore

Tornare e smarrirsi per gradi

Dalle grotte, e il vento potrebbe

D'altro sale gli occhi arrossare...

Potresti la chiglia sommersa

Dislocarsi udire nel largo,

O un gabbiano irarsi a beccare,

Sfuggita la preda, lo specchio...

Del grano di notti e di giorni

Ricolme mostrasti le mani,

Degli avi tirreni delfini

Dipinti vedesti a segreti

Muri immateriali, poi, dietro

Alle navi, vivi volare,

E terra sei ancora di ceneri

D'inventori senza riposo.

Cauto ripotrebbe assopenti farfalle

Stormire agli ulivi da un attimo all'altro

Destare,

Veglie inspirate resterai di estinti,

Insonni interventi di assenti,

La forza di ceneri - ombre

Nel ratto oscillamento degli argenti.

Il vento continui a scrosciare,

Da palme ad abeti lo strepito

Per sempre desoli, silente

Il grido dei morti è più forte.

Feltündökölhetne a sarlón

Valami csillogás: a lárma

Erősödhetne, s enyészhetne lassan

Barlangok öblén, és a szél vörösre

Marhatná két szemedet, mintha sóval...

Hallhatnád mélyvízben gerincét

Roppanni elsüllyedt hajóknak,

Prédája szöktén dühre gerjedt

Sirályt a víztükörre csapni...

Búzával: éjekkel napokkal

Teli két kezedet mutattad,

S anyagtalan titkos falakra

Festetten pillantottad meg az ősi

Tirrén delfineket - de aztán

Hajók nyomán repültek élve.

A nyughatatlan feltalálók

Hamvából vagy ma is föld.

Suhoghatnának gyöngéden olajfák

Elalvó pillangókat felriasztva

Hirtelen, –

Holtaknak maradsz éber jelenése,

Almatlan jelenléte messzieknek

Hamvak ereje – árnyak

Sebes remegésében az ezüstnek.

Hadd bömböljön a szél tovább is,

Pálmáktól tölgyekig a zúgás

Ejtsen örök kétségbe, – néma

Kiáltása a holtaknak erősebb.