Alcamo, Cielo d': Ellenkedés (részlet) (Contrasto (dettaglio) in Hungarian)
|
Contrasto (dettaglio) (Italian)"Rosa fresca aulentis[s]ima ch'apari inver' la state, le donne ti disiano, pulzell'e maritate: tràgemi d'este focora, se t'este a bolontate; per te non ajo abento notte e dia, penzando pur di voi, madonna mia."
"Se di meve trabàgliti, follia lo ti fa fare. Lo mar potresti arompere, a venti asemenare, l'abere d'esto secolo tut[t]o quanto asembrare: avere me non pòteri a esto monno; avanti li cavelli m'aritonno."
"Se li cavelli artón[n]iti , avanti foss'io morto, ca'n is[s]i [sì] mi pèrdera lo solacc[i]o e 'l diporto. Quando ci passo e véjoti, rosa fresca de l'orto, bono conforto dónimi tut[t]ore: poniamo che s'ajunga il nostro amore."
"Ke 'l nostro amore ajùngasi, non boglio m'atalenti: se ti ci trova pàremo cogli altri miei parenti, guarda non t'ar[i]golgano questi forti cor[r]enti. Como ti seppe bona la venuta, consiglio che ti guardi a la partuta."
"Se i tuoi parenti trova[n]mi, e che mi pozzon fare? Una difensa mèt[t]oci di dumili' agostari: non mi toc[c]ara pàdreto per quanto avere ha 'n Bari. Viva lo 'mperadore, graz[i'] a Deo! Intendi, bella, quel che ti dico eo?"
"Tu me no lasci vivere né sera né maitino. Donna mi so' di pèrperi, d'auro massamotino. Se tanto aver donàssemi quanto ha lo Saladino, e per ajunta quant'ha lo soldano, toc[c]are me non pòteri a la mano."
"Molte sono le femine c'hanno dura la testa, e l'omo con parabole l'adimina e amonesta: tanto intorno procàzzala fin che×ll'ha in sua podesta. Femina d'omo non si può tenere: guàrdati, bella, pur de ripentere."
"K'eo ne [pur ri]pentésseme? davanti foss'io aucisa ca nulla bona femina per me fosse ripresa! [A]ersera passàstici, cor[r]enno a la distesa. Aquìstati riposa, canzoneri: le tue parole a me non piac[c]ion gueri."
"Quante sono le schiantora che m'ha' mise a lo core, e solo purpenzànnome la dia quanno vo fore! Femina d'esto secolo tanto non amai ancore quant'amo teve, rosa invidïata: ben credo che mi fosti distinata."
"Se distinata fósseti, caderia de l'altezze, ché male messe fòrano in teve mie bellezze. Se tut[t]o adivenìssemi, tagliàrami le trezze, e consore m'arenno a una magione, avanti che m'artoc[c]hi 'n la persone."
"Se tu consore arènneti, donna col viso cleri, a lo mostero vènoci e rènnomi confleri: per tanta prova vencerti fàralo volonteri. Conteco stao la sera e lo maitino: besogn'è ch'io ti tenga al meo dimino."
"Boimè tapina misera, com'ao reo distinato! Gesò Cristo l'altissimo del tut[t]o m'è airato: concepìstimi a abàttare in omo blestemiato. Cerca la terra ch'este gran[n]e assai, chiù bella donna di me troverai."
"Cercat'ajo Calabr[ï]a, Toscana e Lombardia, Puglia, Costantinopoli, Genoa, Pisa e Soria, Lamagna e Babilonïa [e] tut[t]a Barberia: donna non [ci] trovai tanto cortese, per che sovrana di meve te prese."
"Poi tanto trabagliàsti[ti], fac[c]ioti meo pregheri che tu vadi adomàn[n]imi a mia mare e a mon peri. Se dare mi ti degnano, menami a lo mosteri, e sposami davanti da la jente; e poi farò le tue comannamente."
|
Ellenkedés (részlet) (Hungarian)– Tündöklő, tiszta rózsaszál, nézz rám reményt fakasztón! Téged minden nő irigyel, ha hajadon, ha asszony; oltsd el parázsló vágyamat, ne hagyd, hogy elhamvasszon: nincs, nincs nyugalmam, se éjjel, se nappal, mindig rád gondolok, te fényes angyal.
– Szóval szerelmemért bomolsz? Hát állhatsz érte lesbe! Bolond vagy, mint ki a tengert felszántja, hogy bevesse, Rakhatsz elém dús kincseket, tudd meg: nem segít ez se: nincs olyan drága kincs a nagyvilágon, miért megkapsz! Inkább hajam levágom!
– Akkor haljak meg én, mintsem sötét hajad lenyírjad: hisz akkor semmi sem marad, mi bánatomra írt ad, – ilyen virágok, mint te, még tündérkertben se nyíltak; Beinni fényed, illatod: van ennél nagyobb gyönyör? Van: hogyha enyém lennél!...
– Fejedből verd ki ezt, amíg más nem veri ki, drágám, mert apám keze, mint a csép, olyan veszettül jár ám, ha itt talál, merészséged majd megfizeted drágán. Mikor jöttél, nagy szerencséd volt, hidd el, hogy nem látott meg, de csak csípjen itt el!...
– S ha elcsíp és dühöng! – Tudok módot, hogy megbocsásson: Pajzsom lesz a császár neve, védelmül ezt kiáltom. S kétezer aranyat fizet, ha van mersze, hogy bántson, és ennyi kincs nincs egész Bariban. Éljen a császár! éljünk hát vigan!
– Nem hallgatsz szép szavamra, majd elűzlek akkor durván! Gondolod szegény lány vagyok, ki pénzedre szorul tán? Kínálhatsz pénzt, amennyit nem kínálhat csak a szultán: soha egy ujjal sem nyúlhatsz te hozzám. Értsd meg ezt végre, és ne vágyakozz rám!
– Makacs vagy. Én meg hű vagyok: ha százszor is elűznél, én kérlellek tovább, hiszen vágyam izzóbb a tűznél szelíd vagyok, ne félj, nem kell hogy erőszakkal kűzdjél... S ha elmennék, megbánnád, kedvesem: hisz férfi nélkül nem élhetsz te sem...
– Szédítsz, csak mutatod magad hű, szelíd széptevőnek s a hencegő lépten-nyomon, lám kibújik belőled. Még hogy megbánom én, ha most el kell szakadnom tőled?! Nem, nem, méhecském, szállj csak más virágra, ne duruzsolj nekem, úgyis hiába!
– Miattad mennyi kín gyötör, s te meg gúnyolva nézed! Súlyos terhet ráktál te rám, s még folyton csak tetézed: úgy bódorgok nappal, mint a félkótya vagy a részeg, hát még ha hallanád; hogy éjszakákon hogy küszködöm, ha rámszakad magányom...
– Ne mondd tovább! Akadnak még vidám és könnyű lányok, az ő szerelmükért esengj, s elűzik ők magányod: hozzájuk menj! Szép hangod itt kár tékozolni: látod! azt gondolod, tied leszek, pedig hát zárdába csukjanak be százszor inkább!
– Rendházba rejted szépséged? No, jó! Hogy egyre lássam sugárzó angyalarcod: én leszek barát e házban! Bocsáss meg, kedves, hogy veled ilyen soká vitáztam: induljunk, zárjanak be szent falak, hogy legalább ott mindig lássalak!
– Most már téged hívlak, nagy ég! Kérésem tán megindít – Vagy elhagysz te is, Krisztusom, akiben bíztam mindig? E szentségtörőt szavaim, látod, hiába intik!... Indulj világgá – menj, konok barátom: oly sok szép nő van széles e világon...
– Bejártam már Sziciliát, Lombardiát, Toscánát s Calabriát – bolyongtam én vad Babilonián át, elém Konstantinápoly és Tatárföld tárta báját, de ily illendő nőt seholse leltem, aki így elbűvölte volna lelkem.
– Ha már annyit kínlódtál, hát figyelj: most arra kérlek: járulj apám s anyám elé, hogy adjanak tenéked; Ne csak most valld be, hogy szeretsz, ne csak most mondj tiédnek! Előbb végy csak feleségül, kedvesem, s akkor amit kívánsz, én tüstént megteszem.
|