Merini, Alda: Mert a könnyek zajtalanul folynak (Perché le lacrime non fanno rumore… in Hungarian)

                        A Giuseppe

Il dolore è nell’aria,

lo respiro ogni volta che il pensiero cade su di te,

avrei voluto che le tue braccia diventassero sponde forti

dove appoggiarmi quando il mio cammino si fosse fatto lento

Avrei voluto fidarmi del tuo domani lasciandomi cullare dai ricordi

Eri il fiore voluto, cercato

ora così lontano…

sfiorito da false illusioni e danze di fantasmi,

maschere bugiarde pronte a ingannare il tuo tempo

e la tua mente.

E io resto qui…con una lama nel cuore

a guardare il tuo salto nel buio

Le mie mani non riescono a raggiungerti

Troppe luci che ti abbagliano ..

troppo il frastuono che hai intorno…

non puoi sentire le mie lacrime.

perché le lacrime non fanno rumore…

              Giuseppe emlékére

A levegő fájdalommal telített,

belélegzem valahányszor csak rád gondolok,

szerettem volna hogy karjaid erős támaszokká váljanak

melyekre támaszkodhatom ha majdan járásom lelassul

Bízni szerettem volna a holnapodban, ringatni magam az emlékekben

Te voltál a kívánt, a keresett virág

most oly távoli…

elhervasztottak a hamis illúziók és a szellemtáncok,

hazug álarcok, készen arra, hogy az idődet és az elmédet elkápráztassák.

Én itt maradok… pengével a szivemben,

nézni amint a sötétségbe veszel

Kezeim nem érnek el téged...

A túl sok fény elvakítja szemeid…

körülötted túl nagy a zaj…

könnyeimet nem hallhatod

mert a könnyek zajtalanul folynak…