Janus Pannonius: János esztergomi érsekhez (Ad Ioannem Archiepiscopum Strigoniensem in Hungarian)

Quo tibi tot duros et luce et nocte labores,

   O nunquam curis non agitate pater?

Hoc ave Caucasia est sine fine Promethea rodi,

   Hoc fulcire humeris sempre Atlanta polum.

Tamne iuvat nulla mentem requiete remitti,

   Sic leve continuis insenuisse malis?

Nil est in terris, quod non aerumna fatiget,

   Nec tua perpetuo membra adamente rigent.

Trux quondam Alcides, vagus et requievit Ulixes,

   Credimus et dominum saepe vacare Iovem.

Si sapis, ex aliqua, tuus esto, parte, nec unquam

   Sic aliis vivas, ut tibimet pereas.

Nappalon, éjjelen át mért küszködöl oly szakadatlan,

   Ó, atya, kit sohasem hagy lenyugodni a gond?

Csak Japetus fia tűrt ennyit szörnyű madarától

   S Atlas görnyedt így földteke súlya alatt.

Élvezed azt, hogy nem jut percnyi időd se pihenni,

   És örökös gond közt várod öregkorodat?

Nincs e világon, mit meg nem rokkant a törődés,

   Még te se vagy vasból, téged is őröl a kor.

Herkules is nyugodott olykor s a kóbor Ulysses,

   Azt hiszem, még maga az ég ura, Juppiter is.

Míg másokra ügyelsz, ne feledd hát önmagadat sem,

   Úgy élj társaidért, hogy bele majd te se halj!