Leopold, J. H.: Bámulva ki az ablakon (Staren door het raam in Hungarian)

Er is een leven in wat bewegen,

de takken beven een beetje tegen

elkaar. Een even beginnen schudt

elke boom: een bezinnen dit,

een schemeren gevend van eerste denken,

met loome vingers gaan zij wenken

wenken, wenken, brengen uit

een vreezend meenen nauw geuit.

En lichte dingen, herinneringen

lispelen zij, vertrouwelingen,

zouden wel willen, willen dan dood

staan zij in de lucht, de boomen bloot.

De lucht, die leeg is en zonder ziel,

waar uitgetuimeld de wind uitviel.

A mozgásban ott valami élet

rémlett, az ágak is összeérnek

remegve s minden fát megráz

az alig-kezdet: számadás.

az első gondolat pírja remeg,

lomha ujjakkal intenek,

intenek, intenek át

vallva félelmük vad szavát.

És könnyű ügyek emléküket

susogják s hívő révület,

nagyon akarnák nagyon – s mi vár

a légbe nyúló csupasz fákra: halál.

A lélektelen üres ég,

hol kedvetlen hull a szél eléd.