Leeflang, Ed: Kortenhoef (Kortenhoef in Hungarian)

De avond komt over de kleine binnenplas.

Ik peddel niet meer, licht zuchtend loopt

de kano vast in plompeblaren. Nog een

kleine opmerking van de wind

achter mij in het riet. De watermunt

geurt me met kracht achterna van het

licht aanvaren.

Een fuut komt haastig nog door de ban,

met watervrees zwemmend, alsof het zo weer

spertijd is, weer jeugd en oorlog worden kan.

Een bel ontploft zacht aan het oppervlak;

heeft ook het ongeborene al ontzetting?

Wat heb je toch met de stilte,

steeds minder beangste, verouderde man?

Je leven heb je onder de leden

en je wil toch niemand meer laten delen

in die besmetting?

Leszáll a kis tóra az alkony.

Már nem evezek, fényt sóhajtva

megpihen a kenu a tavirózsák közt. Még

egyet szól a szél

a nádasban, mögöttem. A növények

erős illata utánam száll

a könnyű érintéstől.

Egy vízityúk sietve elúszik előttem,

Riadtan, mintha mindjárt ismét

kijárási tilalom, gyermekkor, háború lehetne.

A víz felszínén buborék pattan;

Vajon a meg nem született is retteg már?

De hát mi bajod a csönddel, öreg,

hisz félelmed már majdnem

a múlté, legyűrted az életet

és nem akarsz mással

osztozni a mocskon.