Ouwens, Kees: kóstoló (voorproef in Hungarian)

nee, nergens, ook in geen eeuwigheid, ook in de jaartelling

niet, noch in Venus’ laden, opengetrokken, leeg bevonden; in

de slaap niet, in de droom in de slaap nergens, noch

in het zelfbewustzijn, of in de zelfopstanding- of doding; niet

in de onthechting, of het niets zelf, of de zielsverhuizing,

of de gelatenheid; de daad niet – het de dag op de been

helpen – of de afwachting – het gaan zien cultisch –

evenmin

of in de ene God, de persoonlijke, of in de vele god, het

onbestemde, of in de Vader, de dader, of in de moeder, het

dulden, of hun voortplanting waarheen ook, of de voorlanden

daaruit volgend, of de Natuur wie zij ook is, of de afdanking

– het zien van het geziene uit – of de vermanning

tot in de verstening...

toch, of altijd, vaker soms, is er de scheldemond, breskens’

haven, het westelijk zonlicht aan scherven, schitterend

gebroken

op vlissingens rede

en van een lieflijkheid die wij niet bereiken kunnen

nem, sehol, semmi öröklétben és az évszámokban

sem, Vénusz fiókjában kihúzva üresen találva; az

alvásban alvás közben, az álomban sehol, sem

ön-tudatban, az ön-feltámadásban vagy -gyilkosságban; nem

a búcsúzásban, még a semmiben sem; a lélekvándorlásban,

a közönyben, a tettben sem, nem – ahogy a napot indítod –

várakozásban – kultikus szemléletben –

szinte nem

vagy az egy istenben, a személyesben, a sok istenben, a

személytelenben, az atyában, aki tettes vagy az anyában,

aki türelem, bármily módon szaporodásunkban földnyelvben

ezt követőleg, vagy a természet, bármi az, vagy leköszönés

– a látványból indult látás – az intelem

a megkövülésig…

de, tán mindég, tán többször, csillogó cserepekre törve

a nyugati napfény a Schelde-torkolat, Breszkenszi-kikötő

Vliszingen partjain

és oly kedvesen, amilyen mi sosem lehetünk