Braet, Mark: A kimerült szárnyak (De vermoeide vleugels in Hungarian)

vogels

als woorden

ze ontvliegen me

ze kennen hun eigen nest

maar het donker verhaal

van de kamers

mijn handen bewegen erover

als een vertelling ontvalt

aan mijn mond

alles wordt zwijgen

alles lijkt zwart

als een klaproos

bij avond

dus schijnbaar van kleur

en van teder bewegen

in genezende wind

tot ik terugkeer

langs mijn wegen

en me terugvind

bij de vermoeide vleugels

van mijn stem

A madarak,

mint szavak,

elszöknek tőlem,

ismerik a saját fészküket.

De a szobák

sötét története

fölött a kezem úgy mozog,

mint egy mese röppen el

az ajkaimról.

Minden  elnémul,

minden elfeketedik,

mint este

a pipacs.

Láthatóan kifestve,

és a gyógyító szél szárnyain

gyengéden ringatózva,

míg vissza nem térek

saját útjaimon

és meg nem lelem magam újra

saját hangom

kimerült szárnyaival.